Vitályos Eszter: Csaknem megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma

Vitályos Eszter: Csaknem megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma

MH/MTI
2023. szeptember 7. csütörtök. 13:17

Vitályos Eszter az andráshidai városrészben épülő minibölcsőde alapkőletételi ünnepségén arról beszélt, hogy ma már négyszer több bölcsőde van az országban, mint 2010-ben. Jelenleg csaknem 10 ezer új férőhely kialakítása van folyamatban.

Hozzátette, hogy Zalaegerszegen az elmúlt 13 év alatt 40 százalékkal emelkedett a három év alattiaknak szánt férőhelyek száma, így ennek a korosztálynak csaknem 36 százaléka járhat bölcsődébe. Ez kiváló eredmény, mert az országos átlag 22 százalék – jegyezte meg az államtitkár.

A politikus arra is kitért, hogy a kormány 2010-ben új alapokra helyezte a családpolitikát, hogy a gyermeket tervező párok ne teherként éljék meg a gyermekvállalást. Azért, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, 30-nál is több támogatási forma áll rendelkezésre, amelyek az élet minden szakaszában képesek segítséget nyújtani.

Az is kifejezetten cél, hogy az édesanyák minél fiatalabb korukban hozzák világra első gyermeküket, mert annál nagyobb az esély, hogy őt testvér vagy testvérek is követik. Jócskán növekedett Magyarországon a termékenységi ráta, de nem lehet hátradőlni, van még további feladat – hangsúlyozta Vitályos Eszter.

A zalaegerszegi minibölcsőde kapcsán azt is megfogalmazta, hogy az intézmény egy nagyobb rendszerbe illeszkedik, mert szemben van az iskola és a szintén új építésű óvoda. Egy bölcsőde létrehozásával azonban „nem csupán férőhelyeket hozunk létre, hanem azzal együtt munkahelyeket is teremtünk”, közösséget építünk, az anyák számára pedig lehetőséget biztosítunk, hogy ha úgy gondolják, korábban munkába állhassanak.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett az emelte ki, hogy utakat, járdákat, épületeket építünk, de igazán csak a gyerekek és az unokák maradnak utánunk. Zala megyében „munkabéke van”, mert fontosnak tartják, hogy minden eltervezett fejlesztés megvalósuljon.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) jelezte: Zalaegerszeg „titka, ereje, varázsa” az, hogy itt valódi összefogással valósulnak meg a tervezett beruházások.

A bölcsődével kapcsolatos sajtóközlemény szerint 240 millió forintos, vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg a kétcsoportos minibölcsőde. A közel nulla energiaigényű, csaknem 180 négyzetméteres épületben hőszivattyú, napelemek és a csapadékvíz újrahasznosítása szolgálja a fenntarthatóságot.

Írta a Magyar Hírlap