Szinte nem telik el hónap a nélkül, hogy ne érkeznének hírek a Magyar Honvédség fejlesztéséről. Hol egy harckocsi, hol két helikopter, máskor meg új lövészfegyverek százai landolnak a kelléktárban. Ha a történelemben kellő mélységben visszatekintünk, akkor efféle tempót 1938-tól láthatunk. Ekkor, egészen pontosan azon év március 5-én Győrött tartott beszédében maga Darányi Kálmán miniszterelnök jelentette be a honvédség fejlesztését elindító – a civil kortársaknak szédületes nagyságú és sokkoló értékű – egymilliárd pengős programot.
Lényeges elem, hogy az említett beruházási hitel a hadsereg akkori állapotát és igényeit nézve eléggé szerénynek volt nevezhető. Azaz messze több pénzre lett volna szükség, ám az hazánk gazdasági helyzete akkor csak ezt tette lehetővé. Szerencsés körülménynek mondható, hogy az 1930-as évek végére a nemzeti adósság csökkent, a valutakeret bővült s az 1936/37. évi 4,417 milliárd pengős GDP huszonkét százalékkal haladta meg az előző esztendő adatait. Ugyanakkor számos gazdasági szakember már akkor jelezte, hiába húzzák el több évre a programot, az egymilliárd pengő olyan tehertétele lehet a költségvetésnek, amit nehezen fog tudni kigazdálkodni.
A győri program egyik eredménye, a 38M/42M Toldi harckocsi
Fotó: Fortepan – adományozó: Horváth József
Nem éppen zárójelben érdemes megjegyezni, a Horthy-korban nem ismerték a mi fogalmaink szerint általános egészségbiztosítást, a társadalom szinte minden rétegére kiterjedő nyugdíjrendszert és még rengeteg olyan „kötelező szolgáltatást”, ami ma milliárdokkal apasztja a büdzsét.
Visszatérve a győri programra, azt nem csak a lakosság „Vesszen Trianon” lázában élő roppant széles rétegei, de a gazdasági élet irányítói is egyaránt lelkes örömmel fogadták. A felcsillanó megrendelésektől mindenki a gazdaság újabb fellendülését, a beruházások tovagyürűzését várta. A bankvezér épp olyformán, akár a gyárak környékén fekvő kiskocsmák vagy vendéglők tulajdonosai. S mint utólag kiderült, ebben nem is nagyon tévedett egyikük sem, hiszen a költekezés révén egyre több embert vettek föl a hadimegrendeléssel elárasztott nagy- és kisüzemek, s a dolgozók is bátrabban költöttek, mint korábban – s a hitelpiac is felfutott, hiszen számos gyárnak egyszerűen nem volt annyi saját tőkéje, hogy egymaga végig vigye a felvetődő fejlesztéseket.
Jellemző, hogy alig egy esztendő leforgása alatt az új gyárak alapítására és a szükséges bővítésekre 6,6 millió, míg egyéb ipari beruházásokra 315,5 millió pengőt fektettek be a tulajdonosok. A korabeli statisztikai adatok szerint 1939 nyarán az ipari termelés volumene már huszonkét százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, sőt, 769 000 dolgozóval a foglalkoztatottság is csúcspontra jutott. A fellendülés hatása a gazdaság minden szegmensében érezhető volt.
A fejlesztés a honvédség tekintetében egy 107 000 fős béke- és 150 000 fős hadilétszámú, megfelelő gépesítettségű, páncélosokkal és korszerű légierővel is rendelkező hadsereg létrehozását célozta 1940 végére – majd ezt követően további bővítések szerepeltek a tervekben.
A fejlesztés során Olaszországból beszerzett Héja vadászgép
Fotó: Fortepan – adományozó: idősebb Konok Tamás
Mindez persze nem jöhetett volna létre, ha a világpolitikában minden marad a régiben. Ám ez akkor nem így történt – elegendő csak Hitler és Mussolini térnyerésére, illetve a bennünket jobban érdeklő és 1938 augusztusában aláírt bledi egyezményre utalni, melyben a kisantant államai (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia) is „megadták” a fegyverkezési egyenjogúságot Magyarországnak.
A képviselőház áprilisban, a felsőház pedig májusban fogadta el és emelte törvényerőre a honvédség modernizálását szentesítő programot. Az 1938. június 2-án kihirdetésre került 1938. XX. törvénycikk felhatalmazta a kormányt hatszáz millió pengő egyszeri vagyonadó és négyszáz millió hitelfelvétel kibocsátására.
E tételből hatszáz milliót közvetlenül a fegyverkezésre, a fennmaradó részt pedig közvetett védelmi ejlesztésre kellett (volna) fordítani. Ütemezését öt esztendőre tervezték, az első lépcsőt 1940 végéig kívánták lezárni. Üröm az örömben, hogy e dátumig csak a legszükségesebb fejlesztéseket óhajtották tető alá hozni.
Utóbbiak közé tartoztak a honvédelmi tárgyú kutatások, a magyar ipar egy részének a hadigazdálkodásra való átállítása és a hadsereg legalapvetőbb fegyverekkel való ellátása. Érdemes közbeszúrni, akkortájt a honvédség gyakorlatilag nem rendelkezett bármiféle néven nevezhető komoly páncéloserővel, de a korszerű, terepjáró képességgel bíró tehergépkocsik terén is elképesztő hiányok mutatkoztak. Az 1940 után remélt folytatásban pedig a hadsereg minőségi és mennyiségi továbbfejlesztését tűzték ki célul.
Mint írtuk, a hatszáz millió fölötti részt a közvetett védelmi fejlesztésekre akarták fordítani. A törvény szerint ebből kívánták kifizetni a mezőgazdaság, a közlekedés, a távközlés és az infrastruktúra, valamint a szén- és olajbányászat fejlesztését is.
Az adatok szerint a közvetett kiadásokra szánt négyszáz millió pengőből 210 milliót szántak az infrastruktúra fejlesztésére, húszmilliót a mezőgazdaság fejlesztésére, tizenkilencet a mezőgazdasági értékesítés fejlesztésére és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére, hetvenöt milliót a mezőgazdasági hitelnyújtásra, harminc milliót a népoktatásra, harminchat milliót az ivóvíz ellátására és egyéb szociális fejlesztésre – míg a fennmaradó tízmilliót pedig a bányászat és a nyersanyagkutatás támogatására.
Írta a Magyar Hírlap
