Venezuelai válogatott középpályást vett kölcsön a DAC – HIVATALOS

Venezuelai válogatott középpályást vett kölcsön a DAC – HIVATALOS

A szlovák bajnokságban (Niké Liga) szereplő FC DAC 1904 új játékossal erősítette meg a keretét…

 

Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján tudatta, hogy a csallóközi gárda vételi opcióval kölcsönvette a venezuelai Monagas tehetséges középpályását, Andrés Romerót.

A 20 éves középpályás eddig kizárólag nevelőcsapatát, a Monagast erősítette, ahol mindössze 16 évesen bemutatkozott a felnőttek közt. Romero a venezuelai élvonalban már majdnem száz alkalommal lépett pályára, ezeken nyolc találatot szerzett és hét gólpasszt osztott ki. Emellett hét mérkőzésen lépett pályára a Libertadores-kupában.

Romero tagja volt az U20-as, U21-es és U23-as korosztályos válogatottaknak, emellett tavaly szeptemberben a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozhatott, amelynek színeiben eddig három összecsapást abszolvált.

“Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a DAC játékosává válhattam. Igyekezni fogok megfelelni az elvárásoknak, amelyeket a vezetőség, az edzők, a csapattársak és a szurkolók támasztanak felém, hogy a klub jövőre érvényesítse az átigazolási opcióját. Szintén szeretnék olyan sikereket elérni Dunaszerdahelyen, mint honfitársam, Eric Ramirez. Gyermekként arról álmodoztam, hogy egy nap Európában fogok futballozni. Ez egy nagy változás az életemben, de izgatottan várom már” – jegyezte meg a dunaszerdahelyiek új igazolása.

“Andrés az egyik legígéretesebb venezuelai középpályás, aki nagyon megbízható és szívós játékos, az erőnléti és technikai képességek jó kombinációjával. A hatos és a nyolcas pozíciójában is képes futballozni. Már tizenkilenc esztendősen bemutatkozhatott hazája felnőttválogatottjában, emellett Dél-Amerika legjelentősebb klubsorozatából, a Libertadores-kupából is rendelkezik tapasztalatokkal. A versenysorozat keretén belül a Boca Juniors legendás La Bonbonera stadionjában is futballozhatott. A vezetői képességeiről árulkodik az a tény is, hogy ilyen fiatalon az övé lett klubjában a csapatkapitányi karszalag. Üdvözlöm Andrést Dunaszerdahelyen és bízom benne, hogy közösen sok örömteli pillanatot élünk át” – nyilatkozta Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

fociclub