Remeklő beugró, Albon közelít Hamiltonra

Remeklő beugró, Albon közelít Hamiltonra

Erősorrend: Remeklő beugró, Albon közelít Hamiltonra

A Formula Podcast futamértékelő adásainak állandó eleme a pontozás: a műsor két állandó szereplője, Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, valamint Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője a mezőny minden tagjának hétvégi teljesítményét 1 és 10 pont között értékelik. A pontozás során az elért eredmény mellett a körülmények, az autóban rejlő lehetőségek, a csapattárshoz viszonyított teljesítmény, az elkövetett hibák mennyisége és az összbenyomás is szerepet játszanak. Kerek 10-est csak a tökéletes vagy ahhoz nagyon közeli versenyhétvége érdemelhet, a 6-os az átlagos teljesítmény, míg 3-tól lefelé már az F1-ben évente csak néhány alkalommal látható botrányos produkciókat értékeljük.

Az Olasz Nagydíjat követően így áll a pilótarangsor az eddigi pontszámok átlaga alapján:

pf-rankings14

A monzai hétvégén kiemelkedő pontszámot kapott a futamgyőztes Max Verstappen és a remeklő Carlos Sainz mellett a Williamsszel újabb hőstettet végrehajtó Alexander Albon is – de remekelt Liam Lawson is, aki így két hétvége után meglehetősen jó pozícióban áll beugróként az összesítésben. Az összes monzai pontszám a Formula Podcast monzai futamértékelőjében hallható:

„Lando egy remek versenyző” – Horner is reagált Norris esetleges szerződtetésére

Az elmúlt időszakban többször is szóba hozták Lando Norrist a Red Bull-lal annak ellenére, hogy a fiatal britet 2025 végéig köti a szerződése a McLarenhez. Különösképp olajat öntött a tűzre az energiaitalosok F1-es tanácsadójának, Helmut Markónak a nyilatkozata, amelyben arról beszélt, hogy szívesen leigazolnák Norrist, mivel illik a csapatukba. Minderről aztán a Red Bull-csapatfőnök Christian Hornert is megkérdezték:

„Nézzétek, Lando egy remek versenyző, nincs kétség efelől. Látható, ahogy növekszik a benne rejlő potenciál. De ő egy McLaren-pilóta, tiszteletben kell tartani az érvényes megállapodásokat. Nagyszerű munkát végez a sportban, és természetesen nekünk is megvannak a versenyzőink 2024-re. 2025-öt illetően az egyik ülésünk sorsa nyitott, és ahogy el lehet képzelni, nincs hiány az érdeklődőkből, de pillanatnyilag ez még nagyon messze van” – jelentette ki Horner, akit a RacingNews365.com idézett.

f1-norris-redbull

fotó: DPPI

„Azon kívül, hogy eltörjük a lábát, nem tudom, mit tehetnénk ellene” – a Liberty Media Verstappen dominanciájáról

Az utóbbi néhány évben elképesztő népszerűségnövekedésen ment keresztül a Formula-1, amit jól mutat, hogy a nagydíjhétvégék többségében rendre telt házat és rekord nézőszámot regisztrálnak. Azt azonban az F1-et tulajdonló Liberty Media vezérigazgatója, Greg Maffei sem tagadja, hogy a növekedés megtartása szempontjából kihívást jelent a néhány napja már zsinórban tizedik győzelmét arató Max Verstappen egyeduralma, amely sokak szemében unalmassá teszi a 2023-as évadot. Maffei szerint jó megközelítés, hogy Stefano Domenicali is Verstappen teljesítmények történelmi jellegére igyekszik helyezni a hangsúlyt:

„A középmezőny elég érdekes, és statisztikailag ki tudjuk mutatni, hogy több az előzés, mint valaha. A kihívást nyilván az jelenti, hogy Max Verstappen hihetetlen vagy rekorddöntő évet fut” – idézi szavait a Motorsport.com. „Stefano Domenicali jogosan próbálja azt mondani, hogy ’gyertek és nézzétek meg ezt a történelmi eseményt, még soha nem láthattunk ilyen sikert, nem akarsz erről lemaradni’. Meglátjuk, működik-e ez.”

„A valóság az, hogy egy roppant vonzó és versenyképes termékünk van azt leszámítva, hogy Max ennyire gyors. Azt leszámítva, hogy eltörjük a lábát, mint Tonya Hardingnak, nem igazán tudom, mit tehetnénk ezzel!” – utalt természetesen viccelődve a műkorcsolya elhíresült 1994-es botrányára, amikor a téli olimpia előtt lábtöréssel igyekezett szabotálni Tonya Harding esélyeit amerikai riválisa, Nancy Kerrigan. „De ő egy jelenség. Úgy fest, a leggyorsabb autót vezeti, méghozzá elég jól. Nézhetjük, mennyire agresszív íveket választ és mégis milyen jól képes irányítani. Tényleg lenyűgöző.”

f1-verstappen-redbull-monza

Afrikában lenne Európa? Néhány F1-es csúnyán elhasalna földrajzból

Utolsó részéhez érkezett az F1 YouTube-csatornájának idei Grill the Grid-sorozata, amelyben azt a feladatot kapták a versenyzők, hogy a nagydíjaknak otthont adó országok nevezetességeit kellett elhelyezni a térképen. A feladat egyeseknek komoly nehézséget okozott, néhányan a kontinenseket sem találták el – Max Verstappen viszont a pályához hasonlóan itt is messze a leggyorsabbnak bizonyult. A videó a feladattal és az összesített eredményhirdetéssel és egy kis extra Daniel Ricciardo-szerepléssel IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-grill-the-grid-foldrajz

Rossi féltestvére jövőre is marad a Doktor MotoGP-csapatában

Megtörtént a MotoGP-s pilótapiac legkevésbé váratlan bejelentése: Luca Marini 2024-ben is a VR46 Ducati színeit fogja erősíteni. Marini a csapatalapító Valentino Rossi féltestvére, de nemcsak emiatt volt biztos a hosszabbítása, hanem a teljesítménye alapján is rászolgált erre: bár nincsenek futamgyőzelmei, mint a múlt héten szintén plusz egy évre aláíró Marco Bezzecchinek, dobogós helyezést már szerzett, az összetett pontversenyben pedig a hetedik helyen áll.

Marini bejelentésével újabb eleme került a helyére a ducatis kirakósnak. Már csak két ülés kiadó náluk, de a Pramac Racing gyári specifikációjú motorja alighanem Franco Morbidellié lesz, így az igazi kérdés a Gresini Racing fennmaradó helye Alex Marquez oldalán…

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hülkenberget is érdekli az Audi F1-es ülése

Több pilóta számára is érdekes lehet majd az Audi F1-es ülése, hiszen a német gyártó 2026-tól beszáll a sportágba, és már most is nagy erőkkel dolgozik a projekten a Saubernél.

A tervezett versenyzőpárosról egyelőre nincsenek információk, Carlos Sainz neve hangzik el többször is az Audi kapcsán, de az is felmerült már, hogy vajon szeretnének-e német pilótát – mert ha igen, akkor jelenleg csak Nico Hülkenberg jöhet szóba.

A Haasnál visszatérő és jó szezont futó németet meg is kérdezték erről:

„Ez egyértelműen az egyik legvonzóbb projekt jelenleg, hiszen egy új, ráadásul német gyártó jön a Formula–1-be. Dolgoztam már együtt azokkal az emberekkel és jól is működtünk együtt korábban, úgyhogy igen, papíron ez jól mutat. Nyilván dolgoznom kell és meggyőző teljesítményeket kell produkálnom, hogy kaphassak ott egy esélyt” – mondta Hülkenberg a Beyond The Grid podastben.

f1-haas-hülkenberg

Marko szerint Perez azért nem jó az F1-es időmérőkön, mert dél-amerikai

Óvatlan szóhasználata miatt magyarázkodhat dr. Helmut Marko: a Red Bull általában nagyotmondást előszeretettel alkalmazó tanácsadója ezúttal Sergio Perez időmérős problémáinál sütött el egy kissé kellemetlen mondatot.

„Az Olasz Nagydíj egyértelműen Checo Perez egyik jobb hétvégéje volt és ismerjük az időmérős problémáját, amivel kapcsolatban megvannak a kételyei. De ne feledjük, hogy ő dél-amerikai, és a feje nem olyan koncentrált, mint amilyen Max Verstappené vagy amilyen Sebastian Vettelé volt” – mondta Marko a Servus TV-nek, amivel azt fejezte ki, hogy szerinte az európaiak koncentráltabbak, mint a dél-amerikaiak.

Amellett, hogy maga a kijelentés is messze van a szakmailag indokolhatótól, rögzítsük, hogy Mexikó nem Dél-Amerikában található.

f1-redbull-marko-perez

fotó: Red Bull

Fotók: borzalmas körülmények fogadták a WRC-mezőnyt, szakaszokat törölnek az Akropolisz Ralin

Nehéz helyzetbe került a legendás görög verseny, az Akropolisz Rali: a WRC-mezőny most térne vissza az egyhónapos szünet után, de a hatalmas viharok, felhőszakadások olyan körülményeket teremtettek, amelyek nehezen nevezhetők versenyzésre alkalmasnak. A csütörtöki shakedownt már törölték, a vasárnapi power stage-et féltávra csökkentették, és további szakasztörlések is lógnak a levegőben.

A pályák olyan állapotba kerültek, hogy a versenyt megelőző pályafelírások dagonyába torkolltak, a versenyzők alig tudtak áthaladni a szakaszokon, Thierry Neuville szerint az egész helyzet erősen közelíti a katasztrófát a helyiek számára. A borzalmas viharok és esőzések szinte azonnal a korábbi tűzvész után következtek, amik miatt a hatóságok több utat is lezártak, így több csapat sem tudta végrehajtani a betervezett tesztet.

A verseny első éles gyorsasági szakaszát csütörtök este rendezik egy stadionban, egy bemelegítő látványos szuperspeciálként, az igazi futam pedig péntek reggel kezdődik, de hogy hány gyorsaságival és milyen körülmények között, az még kérdéses. 

Az EWRC néhány fotója:

hfr_dsc_6594

375599025_18382354081031655_4394270603488281206_n

vms_dsc_0394

vms_dsc_2855

375310148_685898240233098_5303042957455011392_n

Ricciardo mindig csodálta Verstappent

A jelenleg sérülésből lábadozó Daniel Ricciardót zandvoorti balesete előtt számos pletyka összekötötte Sergio Perez ülésével: ezen felvetések szerint az ausztrál akár már 2024-ben újra Max Verstappen csapattársa lehetett volna, de ennek megvalósulására, legalábbis a jövő évben, azóta jelentősen lecsökkent az esély. Többek között azért is merülhetett fel, hogy Ricciardo üljön Verstappen mellé, mert a két versenyző kimondottan jó viszonyban van, amit maga a sokszoros futamgyőztes is aláhúzott a Red Bull saját podcast-csatornáján:

verstappen-ricciardo

„Mindig nagyon jól éreztük magunkat, amikor csapattársak voltunk, sokat nevettünk már akkor is, de szerintem az elmúlt néhány évben még jobban kijövünk” – mondta Ricciardo. Persze kérdés, hogy ez a kapcsolat akkor is ilyen kiváló lenne-e, ha az „elmúlt néhány évvel” ellentétben újra csapattársak lennének…

„Mindig csodáltam Maxot, fogalmazzunk úgy, hogy a versenyzéshez való hozzáállásáért, de azért is, mert az elmúlt években elért sikerei ellenére a személyisége és a gondolkodása egyáltalán nem változott meg” – tette hozzá az ausztrál, aki valószínűleg legkorábban csak az ázsiai túrát követően ülhet vissza az AlphaTauriba.

„Nyald meg a…!” – Hülkenberg is odamondta Magnussennek!

A 2017-es Magyar Nagydíjon történt az elmúlt időszak egyik legemlékezetesebb versenyzői összeszólalkozása, méghozzá azt követően, hogy Nico Hülkenberget mostani csapattársa, Kevin Magnussen a fűre szorította, amire a német úgy reagált, hogy a médiaketrecben odalépett hozzá, és gratulált neki ahhoz, hogy „ő a legsportszerűtlenebb versenyző a mezőnyben.” Erre jött a klasszikussá nemesedett válasz: „s**ck my balls, honey!”, amit a legóvatosabban is úgy tudnánk fordítani, hogy „nyald meg a golyóimat, édes!”

[embedded content]

Amikor Hülkenberget a jelenlegi kapcsolatukról kérdezték, természetesen nem tudta megkerülni ezt a történetet sem: „A kapcsolatunk egészséges, a régi súrlódás már a múlté. Igazából már tavaly elkezdtünk jóban lenni. Amikor Sebet helyettesítettem, és vasárnap délelőtt Bahreinben összejöttünk megcsinálni az év eleji csoportképet, odaléptem hozzá, kezet nyújtottam, és belemondtam az arcába ugyanezeket a szavakat. Nagyon viccesnek és szórakoztatónak találta, tulajdonképpen ezzel indult a kapcsolatunk!”

haas-chipotle_1

Alonso: Nem érdemeltünk vb-címet a McLarennel

Az idei futamok felén dobogóra álló Fernando Alonsót idén már nem először kérdezték meg példátlanul hosszú F1-es karrierje kihagyott lehetőségeiről. A spanyol már korábban is beszélt arról, hogy elsősorban azt bánja, hogy nem sikerült a Ferrarival világbajnoki címet szereznie, és most is hasonlóan fogalmazott: „Ha egyetlen dolgon változtathatnék a karrieremben, az ez lenne” – mondta, csakhogy ezúttal már a McLarenre is kitért:

„A McLarennel is nagyon közel álltunk a címhez. Egyetlen ponton múlott. De valószínűleg nem érdemeltük meg, tudod, amiatt, ahogy kezeltük a dolgokat. A Ferrarinál viszont úgy éreztem, hogy egészen jól intéztünk mindent. Egy gyengébb autóval harcoltunk egészen a végsőkig” – utalt a 2012-es sikertelen bajnoki hadjáratra Alonso, aki azt is elmondta, hogy a télen látottak alapján bízik az Aston Martin újabb előrelépésében.

alonso-hamilton-2007

Bagnaia megpróbál rajthoz állni a misanói MotoGP-futamon

Félelmetes bukást szenvedett el a vasárnapi Katalán Nagydíj rajtjánál a világbajnokságot vezető Francesco Bagnaia: a Ducati ledobta magáról az olaszt, akinek a lábán a hatalmas highside esést követően még Brad Binder is áthajtott. Csodával határos módon mindezt megúszta néhány zúzódással és törés nélkül Bagnaia, akiről szerdán kiderült: megkísérli a versenyzést a San Marinó-i Nagydíjon, amely neki és a bolognai gyártónak is a(z egyik) hazai versenye a MotoGP-ben. Ehhez persze csütörtökön még át kell mennie az orvosi vizsgálaton a címvédőnek, de ha ott megkapja a zöld jelzést, akkor pénteken felül a Desmosedicire.

Csapattársa, Enea Bastianini ellenben nem lesz ott Misanóban: az 1-es kanyarban történt tömegbalesetet elindító olasznak a bokáját és a kezét is műteni kellett, így nem is csak a mostani, hanem az Indiai és a Japán Nagydíjakat is ki kell hagynia. A Ducati nem helyettesítő őt a hétvégén, de így is két vörös gép lesz a mezőnyben, hiszen Michele Pirro szabadkártyával indul.

És hogy teljes legyen a sérültek listája: a még Mugellóban megsérülő Alex Rins továbbra sem tud motorozni, ám mivel az eddig őt pótló Iker Lecuonának a Superbike-vb-n lesz jelenése, Stefan Bradl pedig szintén szabadkártyázik, ezúttal Takumi Takahashit láthatjuk majd az LCR Hondán.

motogp-bagnaia-ducati_1

„Lewis már nem éhes, ezért vannak komoly problémái”

Hiába hosszabbított további két évre Lewis Hamilton a Mercedesszel és marad ezáltal az F1-ben egészen 2025-ig, a korábbi háromszoros világbajnok Jackie Stewart úgy véli, a hétszeres vb-győztesben már nincs meg a korábbi éhség, részben a gyengébb technikának is köszönhetően:

„Először is, Lewis az egyik legjobb, aki valaha a Formula-1-ben versenyzett, de az igazság az, hogy az elmúlt évtizednél a Mercedesnél vezetett, amely gyakorlatilag senki mással nem volt versenyben” – nyilatkozta a skót legenda a Bildnek. „Lewisnak egyetlen igazi ellenfele ebben az időben: az aktuális csapattársa. 2016-ot leszámítva rendre győztesen került ki ebből a párharcból. Akkor pedig Nico Rosbergtől kapott ki. A legnagyobb tisztelettel mondom, hogy jó versenyző volt, de azért nem a legnagyobb tehetség. De Rosberg éhes volt, megvolt benne abszolút az akarat, hogy világbajnok legyen. Lewisban már nincs meg ez az éhség. Ezért – és mert az autója már nem annyira erős – vannak súlyos problémái.”

f1-hamilton-mercedes-monza_1

fotó: DPPI

Gumimelegítő paplanok nélküli slickek, esőgumik: két olasz F1-es pályán is tesztel a Pirelli

Nem unatkozik a napokban a Pirelli, ugyanis két helyszínen is kétnapos tesztet teljesítenek. Egyfelől az Alpine és a Red Bull segítségével maradtak Monzában, ahol a gumimelegítő paplan nélküli slickeket próbálgatják. Bár ezek bevezetését 2025-re halasztották, a Pirelli így is fontosnak érez kihasználni minden tesztlehetőséget – ez a mostani egyébként egy spái alkalom pótlása, amelyet az eső elmosott. Az autókban Sergio Perez és Esteban Ocon ült, előbbi 119 kört és 1:23,585-ös legjobb időt, utóbbi 118 kört és 1:25,508-as leggyorsabb eredményt teljesített az Olasz Nagydíj helyszínén.

Mindeközben Fioranóban az esős és intermediate gumik fejlesztésén és tesztelésén volt a hangsúly, köszönhetően a pálya locsolórendszerének. A Ferrari saját pályáján Carlos Sainz ült autóba és összesen 153 kört tett meg kedden, a legjobb eredménye 0:59,430 volt. A tesztek szerdán is folytatódnak, annyi változással, hogy a Ferrarit Charles Leclerc fogja vezetni, míg Monzában Pierre Gasly ül majd az Alpine-ba.

f1-pirelli-teszt-ferrari_2

„Csak saját maguk szúrhatják el” – Wolff a Red Bull tökéletes F1-es szezonjáról

Lement már a 2023-as F1-es szezon csaknem kétharmada, de még mindig veretlen a Red Bull, az eddigi 14 versenyt mind az energiaitalosok nyerték. A Formula-1 történetében még soha egyetlen istálló sem teljesített tökéletes szezont – igaz, gyakorlatilag az Alfa Romeo 1950-ben és a Ferrari 1952-ben megcsinálta ezt, csak akkor még beleszámított a világbajnokság értékelésénbe az Indy 500 is. A rivális Mercedest irányító Toto Wolff szerint a Red Bullnak a saját kezében van a sorsa a rekord szempontjából – s ezt a rekordot egyébként értékeli is a csapatfőnök, ellentétben Max Verstappen „Wikipédiára való” tízgyőzelmes sorozatával:

„Úgy vélem, saját maguknak kell elszúrniuk, hogy ne nyerjék meg az összes futamot idén. Azt mondanám, hogy ez egy jó rekord, mivel ez a tökéletességet jelenti. Nekünk ez nem jött össze, mert a két versenyzőnk kiütötte egymást Barcelonában, Malajziában pedig motorhibánk volt” – utalt Wolff a 2016-os idényre, amikor a Mercedes a legközelebb került a hibátlan évadhoz. Hivatalosan amúgy az említett két hőskorbeli évad mellett a McLaren 1988-as teljesítménye állt a legközelebb a veretlenséghez, hiszen Ayrton Senna és Alain Prost a 16-ból 15 versenyt megnyert abban az évben.

f1-verstappen-redbull-monza-1

fotó: DPPI

Az F1-es Olasz Nagydíj leggyorsabb kerékcseréje is hozzájárult a McLarenek koccanásához – videó

A McLaren produkálta a vasárnapi monzai futam leggyorsabb bokszkiállását: Lando Norris kerékcseréjével 2,13 másodperc alatt végeztek a szerelők. Ez pedig belejátszhatott abba, hogy miután egy körrel később az addig a pályán előtte lévő Oscar Piastrit is hozták a bokszba, az ausztrál a kiállása után épp csapattársa mellé-mögé érkezett meg, s az 1-es kanyarban összeakadtak, amit Andrea Stella csapatvezető elfogadhatatlannak nevezett.

A McLaren egyébként idén harmadszor bizonyult a legjobbnak ezen a téren, épp a most általuk maguk mögé utasított Red Bull és Ferrari előzi őket:

[embedded content]

Átbrandingeli magát az Andretti

Az Andretti Autosport bejelentette, hogy mostantól az eddig az anyavállalatuknak számító Andretti Global alatt folytatja az összes tevékenységét. A közlemény szerint a cél ezzel, hogy az Andretti Global név alatt, egyetlen entitásként fusson a vállalat összes tevékenysége – mindez pedig logócserével is jár majd.

Az Andretti több szériában is jelen van, kezdve az IndyCartól az IMSA-n és az Extreme-E-n át a Formula-E-ig, egyúttal feltett szándékuk beszállni a Formula-1-be is, méghozzá a Cadillackel összefogva: az ő és a többi jelentkező projektje jelenleg is elbírálás alatt áll az F1 és az FIA által. Elsőként a Formula-E-csapatot láthatjuk majd az új név alatt versenyezni a jövő évi szezonnyitón.

andretti-logo

„Látható volt, hogy jelentett neki valamit” – Horner Verstappenről

Max Verstappen lett az első a Formula-1 történetében, aki zsinórban tíz győzelmet szerzett, átadva ezzel Sebastian Vettel rekordját a múltnak. A holland állította Monzában, hogy nem különösebben foglalkozott a csúccsal, a Red Bull F1-es tanácsadója, Helmut Marko szerint viszont látszott a pilótán, hogy kissé ideges volt az Olasz Nagydíj hétvégéjén. A kérdés kapcsán megszólalt a csapatfőnök Christian Horner is, aki a két vélemény között foglalt állást:

„Azt nem mondanám, hogy ideges volt, de azt igen, hogy egyértelműen érezhető volt, hogy borotvaéles volt a koncentrációja, jobban, mint általában. Látható volt, hogy nyilvánvalóan jelentett valamit ez számára. A kettős győzelem és az, hogy Max immár egyedül tartja a zsinórban aratott legtöbb F1-es győzelem rekordját, igazán kiemelkedő” – fogalmazott Horner.

f1-verstappen-monza-win-redbull

A rajton ment el az újonc első pontja

Liam Lawson mindössze a második – egyúttal az első teljes – F1-es hétvégéjét teljesítette Zandvoortban, és azonnal jobb teljesítménnyel rukkolt elő, mint akár Nyck de Vries, akár Daniel Ricciardo a nyári szünet előtt bármikor a második számú AlphaTauriban: miután közvetlenül csapattársa mögé kvalifikált, mindössze 6 másodperccel maradt le a pontszerzésről, és zárt a 11. pozícióban.

lawson

A fiatal új-zélandi tehetség úgy érzi, hogy egyedül a gyengébb rajtja miatt nem szerezhetett pontot Monzában: „Talán megvolt a tempónk a pontszerzéshez” – nyilatkozta erről. „Csakhogy rosszul rajtoltam, és szerintem igazából itt veszítettem el az esélyt. Kissé csalódott is vagyok, hogy ilyen közel voltam hozzá” – tette hozzá a Red Bull juniorja, aki azt is kiemelte, hogy a Super Formula rövidebb futamai után meg kellett szokni az F1-es nagydíjak hosszúságát:

„Ezek a versenyek hosszabbak, mint amihez szoktam, szóval alkalmazkodnom kell ehhez. Ezen dolgozom már egy ideje. Azt pedig nem tudom, hogy mi lesz Szingapúrban, szóval úgy készülök, mint máskor.”

Rosberg tárgyalt a Ferrari-szerződésről Maranellóban

A régi közhely szerint karrierje egy pontján minden versenyző szeretne a Ferrarinak vezetni, s ha ez túlzásnak is tűnhet, tény, hogy újra és újra felbukkannak olyan történetek, hogy egyes pilóták mikor és hogyan tárgyaltak egy esetleges maranellói átigazolásról. A Mercedesszel 2016-ban világbajnoki címet szerző Nico Rosberg a hétvégi Olasz Nagydíjon árulta el, hogy ha túl nagy esély nem is volt az átszerződésre, a múlt évtized első felében egyeztettek a Ferrarival erről a lehetőségről:

„Néhány pillanatban volt némi esély erre. Volt pár találkozóm Maranellóban, mert fel kell mérned a lehetőségeidet. Csakhogy a Mercedes volt a családom, az övék volt a leggyorsabb autó, szóval nem volt sok értelme, hogy erőltessem ezt a váltást, boldogan maradtam a Mercedesnél, és ez volt a helyes döntés” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak, majd hozzátette: „A következő életemben Ferrari-pilóta szeretnék lenni, még ha ez egy kétélű kard is, hiszen ha a Ferrarinál vagy, és nem mennek jól a dolgok, keresztre feszítenek. Valószínűleg ez a legnagyobb nyomással járó pozíció, amiben lehetsz.”

rosberg-podium

Hill Wolff megjegyzéséről: Nem volt túl bájos…

A korábbi F1-es világbajnok Damon Hill reagált Toto Wolff furcsa megnyilvánulására, amelyben a Mercedes csapatvezetője érthetetlen módon próbálta meg csökkenteni és Wikipédia-sorrá degradálni Max Verstappen hétvégi rekordját.

„Elég modortalannak hangzott, nem volt túl bájos és szokatlan is volt ez Totótól, mert ő általában elég sportszerű. Szerintem most ez fáj neki, tudja, hogy milyen dominálni, most pedig a dobogóra sem állhattak fel. Nem tűnik úgy, hogy ki tudnák találni, hogy mit kell tenniük, de ki tudja? A Ferrari jó volt Monzában, mert szerintem az autójuknak feküdt a pálya, de úgy fest, hogy bárhová megyünk, a Red Bull van előnyben” – mondta 1996 világbajnoka a Sky Sportsnak.

A Mercedes és a Red Bull hétvégi szópárbajáról Pitwall című műsorunkban is beszélgettünk, nézzétek meg a vonatkozó részt:

formula.hu