A mostani előadás alapkérdése nem az, hogy Hamlet öljön-e és/vagy haljon-e, vagyis filozófusból hőssé/gyilkossá váljon-e, feláldozza-e magát, hanem, hogy miképpen lehet összeegyeztetni egy család, egy közösség, egy társadalom szintjén az eszmények, a hősök, a transzcendens világát és törvényszerűségeit, a burjánzó, eleven élettel.
Amikor sikerül tartósan egyensúlyba hozni a két világot, a láthatatlan és a kézzelfogható világát, az egyén, a család, az ország életében, akkor ott boldog, sikeres, beteljesült életeket látunk, biztos, hogy sem valósul meg áldozatok és harcok nélkül, de ha megbillen az egyensúly annyira, hogy az egyik világot képviselő emberek a másik létét és igényeit is tagadják, ott a káosz, az őrület, a pusztulás elkerülhetetlen.
Az előadás fekete humora a skandináv vígjátékok világát idézi
Fotó: Purger Tamás
A rendező a színház honlapján az előadás kapcsán így fogalmaz: Hogy lehet, hogy az a hely, ahol együtt pulzál Shakespeare, da Vinci és Bach ennyire vágyik az önpusztításra? Mert az ember képtelen legyőzni a benne rejlő gonoszságot, és mindent elpusztít maga körül.
Hogyan vezethet egy ember személyes tragédiájához, ha nem kap elég szeretetet, és az ő tragédiája hogyan vezethet az egész világ tragédiájához? Előadásunk középpontjában ezek a kérdések állnak.
Egy fiú szobájába, régi, elkoszolt falak, szegényes kopott bútorok közé helyezi Hamlet történetét Ilja Bocsarnikovsz. Minden, ami megesik a műben, itt esik meg. Itt öleli egymást mindenféle lelkifurdalás nélkül Gertrud (Dobra Mara) és Claudius (Bokor Barna), itt törik meg Hamlet ( Karácsony Gergely) gyermeki tekintetének ragyogása, itt veszti el a szerelmét, Ophéliát ( Kovács Vecei Fanni, itt válik gyilkossá, itt hajózik Angliába, és itt esik el mérgezett kardtól.
Claudiust és Gertrudot semmi egyéb nem érdekli, csak a maguk hétköznapi boldogsága, ennek érdekében szeretnének jó kapcsolatot ápolni a külvilággal. Azt várják el, hogy senki ne olvassa a fejükre a király, az idősebb Hamlet meggyilkolását, hanem mindenki fogadja el a legnagyobb természetességgel a boldogságukat és uralkodásukat.
Talán még lehetne ez is így, csakhogy a testvére által meggyilkolt Hamlet szelleme sokfelé kísért a királyi városban. Tudatni akarja az élőkkel, hogy megölték, és öccse trónbitorlóként foglalta el a helyét. Az őrök értesítik az ifjú Hamletet, akit a szellem arra kér, hogy haláláért álljon bosszút.
Gertrud (Dobra Mara) és Claudius (Bokor Barna) tönkreteszik Hamlet szerelmét és barátságát – Guildenkrantcz – Molnár Gergely
Fotó: Purger Tamás
Hamlet és a királyi pár vitáiból, veszekedéseiből az derül ki, hogy Hamletet nem érdekli az anyja boldogsága, és nem fogadja el, hogy apja halála után más férfit válasszon, nem csak az eltitkolt gyilkosság miatt, hanem egyáltalán nincs megengedésben az élő élettel. A királyi pár pedig beszélni sem hajlandó az idősebb Hamletről, mintha nem is létezett volna. Hamletet őrültnek tartják már azért is, hogy az apját emlegeti.
Mélységesen hiányzik a hit ebből a világból, és így a csodák is hiányoznak, amelyek feloldják az ellentmondásokat, átváltoztatják a lehetetlent lehetségessé. Önmagukban sem hisznek ezek az emberek, nem csak egy teremtő Istenben. Így hát magukat sem tudják társteremtőként értelmezni. Ahol nincs hit, nincs teremtő képzelet, ahol nem várnak csodákat sem, ott az őrület, az erőszak és a zűrzavar veszi át a szerepet.
A hittelenségébe és önzésébe burkolózó királyi pár nem tud szeretetet adni Hamletnek, hiszen valójában magukat sem tudják szeretni, viszont minden követ megmozgatnak az állítólagos szülői szeretet címén, hogy a fiút befolyásolják, és önző szándékaikat rákényszerítsék.
Tönkreteszik Hamlet szerelmét Ophéliával, barátságát az előadásban egy szereplővé összevont egykori iskolatárssal, Guildenkrancz-cal ( Molnár Gergely). Hamlet egyedül marad, végül már csak a életéért futhat, de már látja, hogy azt sem őrizheti meg sokáig.
Ilja Bocsarnikovsz korábbi rendezése, a két szereplős Ördögi kozmetika egy tömbből faragottságával,és azzal masszív férfi erővel hívta fel magára a figyelmet, amely sokszor hiányzik a világunkból, de alapos megtisztulásra vár.
A szépreményű királyfi a halottak élén (Karácsony Gergely)
Fotó: Purger Tamás
A Hamlet nagyon sok színű, apró mozaikokból felépülő előadás, amely nagy lehetőségeket ad a színészeknek, akik kivétel nélkül nagyszerű alakítást nyújtanak. Karácsony Gergelyt, a címszereplőt gügyögő csecsemőként is láthatjuk, az erejét próbálgató fiúként is, veszélyes gyilkos álőrültként, és az őt körülvevő felnőtteknél érettebb és bátrabb bölcsként, harcosként, filozófusként, igazi hamvas fiatal szerelmesként, akiről azt is elhihetjük, hogy királyfi, de azt is, hogy a szomszéd utcában lakó egyetemista fiú, és végül „néma állatként”, aki már megszólíthatatlan az őt körülvevők számára, és időzített bombaként is, mielőtt felrobban, és elpusztít mindenkit.
Az öt színész alakítja az előadás összes szerepét. Ők az őrök, akik találkoznak Hamlet apja szellemével, ők a sírásók, és mindenki más is, aki így vagy úgy megjelenik a színen.Néha időbe telik, míg rájövünk ezekre a nem egyszer nyílt színi szerepváltásokra, néha pedig úgy érezhetjük, hogy még átélhetőbbé teszik ezt a pusztuló világot, amelyben mindenki magára marad a szeretetlenségével és a nyomorúságával.
Időnként nagy lendületet ad a darabnak, amikor a színészek meg tudják élni az adott jelentben a belső szabadságukat, illetve ezen belül is érzékelhető a lelkesedés, amikor a sajátos fekete humor is szerephez jut. Nagyon felszabadító például, amikor Bokor Barna, Dobra Mara és Kovács Vecei Fanni különféle bútorokon zenélni kezdenek, mint a káosz, a pusztulás szellemei, akik itt már érezhető, hogy biztosan lenullázzák ezt az áldatlan helyzetet, ami az emberi léleknek még mindig jobb, mint az örökös és teljesen reménytelen háborúság. A sírásók is prímán teljesítenek, megnevettetik a közönséget.
Ilja Bocsarnikovsz lapunknak azt is elmondta, hogy ő nem akar kész megoldásokat adni, hanem inkább kérdéseket tesz fel az általa rendezett előadásokkal.
A néző elgondolkodhat azon, neki személy szerint mi a fontos az életében, mi az, amiért érdemes többet tennie, áldozatot hoznia, kivel és mivel kellene megengedésben lennie, hogyan tudna jobban szeretni. Az is kiviláglik, hogy a mai kollektív tudatban mit tartunk az eszményekről, a törvényekről, a hősökről, az égiek világáról, és mit tartunk az eleven életünkről, a vágyainkról, a kapcsolatainkról, a szülő-gyermek viszonyról. Mit gondolunk, mi kell ma egy fiatalnak azoktól, akik idősebbek.
Egy tragédiának – bár a rendező a klasszikus dilemma műfaji meghatározást adta meg előadásához – mindig el kell számolnia azzal is, hogy ha már minden és mindenki meghalt, ki az, mi az, aki vagy ami végül megmarad, és tovább él.
Shakespeare művének végén megérkezik Fortinbras királyfi, a szomszédos ország új királya, akire Hamlet a maga országát igazságos kormányzás reményében ráhagyja. Bocsarnikovsz rendezésében azonban nem jön királyfi, nincs külső segítség, csak az ős-szeretet van, amely abból fakad, hogy földi ruhánkat, maszkjainkat levetve mind egy nagy közös lélekből valók vagyunk, és még talán az igaz szerelem az, ami minden acsarkodást és káoszt túlél.
Írta a Magyar Hírlap
