Mielőtt a Titanic kihajózott volna, Hosono, egy japán bürokrata Oroszországban dolgozott a japán közlekedési minisztérium vasúti tanácsának helyettes tanácsosaként.
A 42 éves Hosono végül úgy döntött, hogy inkább az angliai Southamptonban száll fel a Titanicra, mint hogy átutazza Oroszországot. Másodosztályú utasként ő volt az egyetlen japán utazó, aki felszállt a hajóra. Azonban, ahogyan az köztudott, 1912. április 14-én, a hideg estén a Titanic első útja halálos fordulatot vett, amikor a hajó jéghegynek ütközött.
Hosono már felkészült a halálra, amikor egy tiszt közölte, hogy van hely egy mentőcsónakban.
A katasztrófáról szóló beszámolója szerint – amelyet nagyrészt az RMS Carpathia nevű mentőhajón írt a süllyedést követő napokban, és amelyet családja 1997-ben osztott meg nyilvánosan – a kabinja ajtaján hallható kopogásra ébredt. Mivel azonban Hosono külföldinek számított, az alsó fedélzetek felé küldték, távol a mentőcsónakoktól.
Miközben készült az utolsó pillanatokra, esély mutatkozott a túlélésre, amikor egy mentőcsónakot megrakó tiszt közölte, hogy van két szabad hely. Egy férfi megragadta a lehetőséget, és előre lépett. Hosono kezdetben habozott.
„Magam is kétségbeestem a gondolattól, hogy nem láthatom többé szeretett feleségemet és gyermekeimet, mivel nem volt más megoldás számomra, mint hogy osztozzak a Titanic sorsában – írta Hosono a feleségének írt levelében a katasztrófa utáni napokban. – De az elsőként ugró ember példája arra ösztökélt, hogy éljek ezzel az utolsó lehetőséggel.”
Így hát leugrott, biztosítva ezzel a túlélését. Egyike lett a Titanic 700 túlélőjének, míg 1500-an elpusztultak.
A japán sajtó kemény kritikával fogadta, amely gyávának ítélte az életben maradt férfiakat, és dicsérte a halottak bátorságát. A Metropolis Japan szerint megszégyenítette magát, amiért nem tartotta be a „nők és gyerekek az elsők” elvet, és elkerülte a méltóságteljes halált. Így Hosono alávetette magát annak, amit a japánok „mura hachibu”-nak, azaz társadalmi kiközösítésnek neveznek.
Állását 1914-ben vesztette el. Annak ellenére, hogy részmunkaidőben újra felvették, a megbélyegzés élete végéig követte őt. Hosono 1939-ben bekövetkezett természetes halálig, visszavonultan, csendes szégyenben élt. Még halálakor is tilos volt otthonában a Titanicot emlegetni.
Feljegyzések szerint a Hosono túlélését övező megaláztatás még az 1990-es években is fennmaradt, amit a japán média James Cameron „Titanic” című filmje nyomán kapott negatív hírverés tovább fokozott.
1997-ben Hosono leszármazottai kiadták a Titanic utolsó óráiról szóló írásait, helyreállítva ezzel a becsületét.
Írta a Magyar Hírlap
