A dél-afrikai vizsgálat nem talált bizonyítékot az oroszországi fegyverszállításra

A dél-afrikai vizsgálat nem talált bizonyítékot az oroszországi fegyverszállításra

MH/MTI
2023. szeptember 3. vasárnap. 21:43

Nem talált bizonyítékot a dél-afrikai vizsgálat arra az amerikai állításra, amely szerint a múlt év végén egy orosz hajó fegyvereket rakodott volna be a Dél-afrikai Köztársaságban, hogy Oroszországba szállítsa azokat – közölte vasárnap Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök.

„Az oroszországi fegyverszállításra vonatkozó egyetlen állítás sem bizonyult igaznak” – mondta az államfő a nemzethez intézett beszédében.

„Egyetlen exportengedélyt sem adtak ki, és semmilyen fegyvert sem exportáltak” – tette hozzá.

Reuben Brigety, az Egyesült Államoknak a Dél-afrikai Köztársaságba akkreditált nagykövete májusban helyi újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Lady R orosz teherhajó fegyvereket rakodott be egy Fokváros melletti katonai támaszponton decemberben.

Dél-afrikai vezetők azonnal elutasították a vádat, Ramaphosa kormánya pedig független vizsgálatot indított egy nyugalmazott bíró vezetésével.

Pretoria azt hangoztatja, hogy semleges álláspontot követ az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.

Írta a Magyar Hírlap