Azok, akik most az úgynevezett „új orosz történelemkönyv” ’56-os forradalommal kapcsolatos állításai felett polemizálnak egészen odáig merészkedve, hogy abban minden felkelő le lett fasisztázva, valószínűleg egy dologtól tekintettek el: az eredeti szöveg megismerésétől. A G7 szerencsére mellékelte azt, így van (lett volna) mihez nyúlni; illetve mivel összevetni a portál által erőltetett narratívát.
A törzsszöveg így szól:
„1956 júniusában tüntetések és sztrájkok kezdődtek Lengyelországban. Ennek eredményeként megváltozott az ország vezetése – a Lengyel Munkáspárt korábbi főtitkára, W. Gomulka került hatalomra. Ezzel egy időben Magyarországon tüntetések kezdődtek. A tüntetők bírálták a magyar vezetést és annak szovjetbarát irányultságát, Magyarország kilépését követelve a Varsói Szerződésből. Okkal feltételezve, hogy a nyugati titkosszolgálatok és az általuk támogatott belső ellenzék fellépése vált a magyar válság katalizátorává, a Szovjetunió csapatokat küldött Magyarországra, és segítette a magyar hatóságokat a felkelés leverésében.”
Itt nincs szó arról, hogy a felkelők fasiszták lettek volna. Az állítás az, hogy egy ponton túl Moszkva meggyőződésévé vált: a Nyugat ilyen-olyan módon beavatkozik, tüzeli a felkelőket. Az orosz tankönyv szerint a szovjet vezetésnek jó oka volt ezt feltételezni.
Az elmúlt évtizedekben a titkosítás alól feloldott amerikai dokumentumok ezt egyébként alátámasztják. A Nemzetbiztonsági Levéltár (National Security Archive) anyagaiból tudható, hogy az 1950-es években emigráns csoportokból fegyveres alakulatokat szerveztek a tengerentúlon. Ezek jellemzően operett egységek voltak, tényleges bevetésükben nem gondolkodtak, a „lélektani hadviselésben” volt szerepük ugyanúgy, ahogy a fiktív „Nemzeti Ellenállási Mozgalomnak” is, amelynek nevében szórólapokat és a CIA által szerkesztett egyéb kiadványokat dobtak le Magyarországra több ízben. Washington célja tehát az volt, hogy a fenyegetettség érzését mélyen elültesse az elnyomó kommunista rendszer(ek) vezetőiben.
Más levéltári anyagokból az is kiderül, hogy a CIA felügyelete alatt álló Szabad Európa Rádiónál (RFE) 1956-ban csúnyán túltolták a biciklit. A „felkelés nyomán az RFE Magyarországra irányuló adásai olykor sokkal agresszívebb hangot öltöttek (a megszokottnál), és arra biztatták a lázadókat, hogy higgyék el a küszöbön álló nyugati támogatást, és még taktikai tanácsokat is adtak a szovjetek elleni harchoz” – olvasható az archívum egyik elemzésében. A rádió magyar nyelvű adásának szerkesztői annyira eltértek a központi direktívától, hogy emiatt belső vizsgálat is indult.
A jelentést William Griffith állította össze, és december 5-én adta át az illetékeseknek. Ebben arról olvashatunk, hogy az RFE adásaiban szigorúan tilos volt hamis illúziót kelteni a keleti blokk népeiben. A forradalom és a szabadságharc alatt viszont olyan állítások hangoztak el, melyek szerint ha a magyarok 3-4 napon keresztül kitartanak a szovjet túlerővel szemben, a Nyugat katonai segítséget fog nyújtani nekik.
Egy, az RFE ’56-os szerepével foglalkozó tanulmány kiemeli: a CIA pont az enyhülés, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején fokozta az agitációs tevékenységét, azaz a „lélektani hadviselést” Magyarországon, ezzel hozzájárulva a bukásához. A rádió túlbuzgó szerkesztőinek forradalom alatti működése pedig ugyancsak kedvezőtlenül hathatott a kormányfő moszkvai megítélésére: azt a látszatot keltette, hogy Nagy képtelen mederben tartani az október 23-án elindult folyamatokat, amelyekbe egyre mélyebben nyúl bele az USA, így Hruscsov sok egyéb körülményt is figyelembe vévevégül elrendelte a támadást, amitől korábban még elzárkózott.
Ráadásul a CIA-nak ekkoriban volt egy ügynöke Magyarországon, aki október 28-án afelől érdeklődött a feletteseinél, hogy mikor és milyen fegyverekre, fegyveresekre számíthatnak, ha egyáltalán… A válasz lehangoló volt: az elnök semmilyen módon nem akar belekeveredni a magyarországi eseményekbe. Nyitott kérdés, hogy a szovjetek mit fogtak el az üzenetváltásból, és hogyan értékelték azt. Mindenesetre a fentiekkel együtt, és a nemzetközi környezetre (a koreai háború tapasztalatai, Kuba, Vietnam stb.) tekintettel oka sajnos éppenséggel lehetett a szovjeteknek arra, hogy úgy gondolják, a Nyugat maximálisan ki akarja aknázni az ’56-os forradalomban rejlő lehetőségeket.
Na, de térjünk vissza az „új orosz történelemtankönyvhöz”! Azon az oldalon, ahol a fent idézett szöveg áll, van egy kép a ledöntött Sztálin-szoborról. Mellette ezt olvashatjuk:
„A radikális lázadók tevékenységét, akik közül sokan a fasiszta Magyarország fegyveres alakulatainak egykori harcosai voltak, a felkelés során nemcsak a szovjet emlékművek és szimbólumok megrongálása jellemezte, hanem gyakran a munkáspárt képviselőinek, a rendfenntartó erők tisztviselőinek és családtagjaiknak meggyilkolása is. Még a rezsim létesítményeit őrző sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek.”
Ezt a G7 úgy fordította le, hogy „1956-ban lázadó radikálisok, a fasiszta Magyarország volt katonái fogtak fegyvert, rengeteg gyilkosságot követtek el, még a sorkatonák is brutális mészárlások áldozatai lettek.”
Az eredeti szöveg nem állítja, hogy minden forradalmár radikális volt. Sőt! Azt sem, hogy minden radikális fasiszta volt ’56-ban vagy a múltban. Az orosz tankönyv szerint a sok-sok forradalmár között voltak radikálisok is, akik között voltak olyanok is, akik a Horthy-kor vagy a nyilasuralom idején fegyveres testületeknél szolgáltak, karhatalmisták voltak. Ebben a kijelentésben nincs értékítélet – ez egy önmagában nehezen vitatható ténymegállapítás. Miként az is, hogy a kommunista rendszer kiszolgálóit és az át nem álló sorkatonákat időnként a radikálisabb tüntetők felkoncolták.
A G7 tehát alighanem szándékosan félrefordított egy szövegrészt, amit aztán ellenőrzés és kritika nélkül átvett számtalan médium, hogy napokig rugózzon rajta, alapot adva a Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter-féle „virtuális” politikusoknak a mesterkélt felháborodásra, önérzeteskedésre.
Az új orosz tankönyv egyébként kétség kívül vonalas, a múltra egy sajátos, orosz nézőpontból tekint, éppen ezért objektivitása finoman szólva is megkérdőjelezhető. Ettől függetlenül semmi olyat nem állít 1956-ról, mint amit az oroszellenes olcsó propaganda – egyébként sikeresen – próbál elhitetni a magyar közvéleménnyel.
Írta a Magyar Hírlap
