Koncz Zsófia: A magyar kormány célja a körforgásos gazdaságra való átállás

Koncz Zsófia: A magyar kormány célja a körforgásos gazdaságra való átállás

MH/MTI
2023. augusztus 31. csütörtök. 16:17

„A magyar kormánynak az a célkitűzése, hogy a körforgásos gazdaságra át tudjon állni az ország” – mondta Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Olaszliszkán, a IV. Bodrogi PET Kupa megnyitóján.

Kiemelte, hogy a PET Kupa teljes mértékben ezt szolgálja, hiszen az összegyűjtött hulladék több mint hatvan százalékát újra feldolgozzák. A verseny résztvevői az elmúlt tíz évben mintegy hatezer szennyezett helyszínt derítettek fel, ebből nagyjából ezret meg is tisztítottak.

Koncz Zsófia hangsúlyozta, a „petkalózok” négymillió darab PET-palack súlyának megfelelő szeméttől mentesítették az országot. Hozzátette, a kezdeményezés egyedülálló a világon, hiszen a versenyzők hajója is hulladékból épül, emellett a résztvevők az összegyűjtött szemét elhelyezéséről is gondoskodnak.

Írta a Magyar Hírlap