Max egyike minden idők legjobbjainak

Max egyike minden idők legjobbjainak

Max Verstappen elképesztő formát mutat a 2023-as Formula-1-es idényben: az eddigi tizenhárom futamból tizenegyet megnyert, a maradék kettőn pedig második lett, sőt a három sprintből is behúzott kettőt egy harmadik hely kíséretében. A hétvégén Monzában ráadásul az első pilóta lehet az F1 történetében, aki zsinórban tíz versenyt nyer meg.

Rengetegen méltatták már a harmadik világbajnoki diadala felé robogó holland teljesítményét, most beállt ebbe a sorba a Red Bull sztártervezője, Adrian Newey:

f1-verstappen-newey-redbull

„Max egyértelműen egyike minden idők legjobbjainak, és most nyújtja a legjobbját” – jelentette ki a szakember a Motorsport.com hasábjain. „Amióta megnyerte a világbajnokságot 2021-ben, szerintem az rengeteg nyomást levett a válláról, és a vezetése is sokkal jobbá vált emiatt. Teljes mértékben összhangban van az autóval. A lényeg Max kapcsán, ahogy minden más nagyság esetén, hogy az a benyomásod, hogy mintha automatikusan vezetni az autót, amely így lehetővé teszi számára, hogy legyen kapacitása mindenen gondolkodni.”

Maga Newey számára is példátlan az a sikerszéria, amit idén a Red Bull produkál – pedig került ki a keze alól roppant domináns autó a Williamsnél, a McLarennél és úgy tíz éve szintén ugyanitt:

„Fantasztikus a versenyző és a csapat szempontjából is ilyen szintű kiegyensúlyozottságot és megbízhatóságot elérni. A karrierem során sosem volt dolgom olyan istállóval, amely meg tudta nyerni a szezon első 13 futamát. Korábban hat-hétig jutottunk vagy ilyesmi, de közelében sem voltunk ennek.”

Az energiaitalosok tervezője azt nem tudta megtippelni, hogy elkaphatják-e a fejlesztések révén még idén az RB19-est: Newey szerint ők már jórészt a 2024-es munkával vannak elfoglalva, de azt gyanítja, hogy a többi istálló nagy részére is igaz ugyanez.

formula.hu