Davis Kupa: Fucsovics nem játszik a törökök ellen

Davis Kupa: Fucsovics nem játszik a törökök ellen

MH/MTI
2023. augusztus 30. szerda. 16:21
Frissítve: 2023. augusztus 30. 16:24

Nagy Zoltán, a magyar DK-csapat szövetségi kapitánya már a jövő keddi nevezési határidő előtt, szerdán nyilvánosságra hozta az együttes összeállítását: a szeptember 15-én és 16-án esedékes keszthelyi összecsapáson Marozsán Fábiánra, Piros Zsomborra, Valkusz Mátéra, Fajta Péterre és a válogatottban most debütáló Füle Mátyásra számít.

„Egyeztettem Fucsovics Marcival és stábjával, úgy döntöttek, hogy ezúttal nem vállalja a játékot” – idézte a szakvezetőt a szövetség közösségi oldala. 

„A wimbledoni időszak után nem játszott salakon, és a következő időszakban is kemény pályán szeretne készülni, ráadásul apróbb sérülések is akadályozzák. Sajnálom, hogy Marci most nem tud velünk lenni Keszthelyen, de a csapatunk így is nagyon erős, ráadásul újoncot is avatunk Füle Mátyás személyében, aki nemrég salakon megnyert egy 25 ezres versenyt, többek között a harmadik számú török játékost is legyőzve” – nyilatkozott Nagy Zoltán.

A magyar válogatott az év elején Tatabányán 3–2-re kikapott a francia válogatottól a DK-selejtezőben, így osztályozót kell vívnia. Ha nyer, jövő februárban ismét selejtezőt játszhat a DK-döntőbe jutásért.

Írta a Magyar Hírlap