Tech: Androidos? Akkor ennek az új funkciónak örülni fog, már tesztelik

Tech: Androidos? Akkor ennek az új funkciónak örülni fog, már tesztelik

Az eddigieknél könnyebben lehet majd költöztetni az eSIM-et egyik készülékről a másikra, a funkciónak már felfedezték a nyomait az Androidban.

Az eSIM egyre inkább elterjedt a világban az elmúlt években. Túl azon, hogy kényelmes – hiszen nem kell beszuszakolni a miniatűr kártyát a szintén apró SIM-tálcába – a környezetnek is jót tesz, lévén egyáltalán nincs szükség műanyag komponensekre, sőt, felhasználói oldalról semmire.

Hogy mennyire terjed az eSIM, azt jól szemlélteti, hogy az Apple a tavaly ősszel bemutatott iPhone 14-szériáról már teljesen le is hagyta a hagyományos, fizikai SIM-foglalatot, bár egyelőre csak az amerikai piacos modellek esetében – csupán idő kérdése, mikor terjesztik ki globálisan. Magyarországon már mindhárom mobilszolgáltató kínál eSIM-et, igaz, ez egyes csomagok esetében nem kérhető.

Mivel azonban semmilyen fizikai komponensről nem beszélhetünk, új módon kell megoldani a költöztetést is készülékváltáskor. Ez azonban sokszor még nem a legegyszerűbb, és kizárólag a mobilszolgáltatónál (személyesen vagy annak online ügyfélszolgálatán) lehet megoldani – így van ez az androidos készülékek esetében is, de már dolgozik egy megoldáson a Google.

Az iPhone-okban már van egy ilyen funkció, mellyel lehetséges az eSIM másik készülékre történő költöztetése (bár ezt a szolgáltató korlátozhatja), ráadásul igen könnyen, vezeték nélkül.

Az Android megközelítése kicsit más lenne, és QR-kódon alapulna, és a rendszer mélyén már látni a nyomait – ebben az esetben sem tűnik körülményesnek a folyamat, csak le kell olvasni a régi készüléken megjelenő QR-kódot az új mobillal, és már meg is indítható az eSIM átvitele.

Az egyelőre még nem ismert, hogy mikor jelenhet meg az új funkció az Androidban, azonban, tekintettel arra, hogy többen – így a 9to5Google és egy AssembleDebug nevű Twitter/X-felhasználó – is megtalálták a nyomait a rendszer mélyén, jó eséllyel már nem kell sokat várni a kényelmes költözést segítő módra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG