Start előtt a női kézilabda élvonal

Start előtt a női kézilabda élvonal

MH/MTI
2023. augusztus 29. kedd. 10:06

A győri keretből végleg távozott – az alapemberek közül – Anne Mette Hansen, Faluvégi Dorottya és Jelena Despotovic, kölcsönbe Ogonovszky Eszter és Háfra Noémi, Fodor Csengére pedig térdsérülés miatt nem számíthat az idény első felében a klub. Az érkezők között van a kapus Rinka Duijndam, a jobbszélső Emilie Hovden és a balátlövő Bruna de Paula.

A kupában címvédő, a BL-ben és az NB I-ben ezüstérmes Ferencvárostól 15 év után távozó Elek Gábort ugyancsak dán szakember, Martin Albertsen váltotta. A játékosok közül nem tagja már a csapatnak Szucsánszki Zita és Alicia Stolle, míg Kovacsics Anikó vállműtéte után kihagyja az idényrajtot. Érkezett Győrből Despotovic, Debrecenből Bordás Réka, kölcsönjáték után visszatért az MTK-tól Simon Petra. A szinte változatlan keret ellenére is nagy kérdés, hogy a másfél évtized után változó szakmai irányvonalat, a skandináv stílust hogyan fogadja a csapat.

Szöllősi-Zácsik Szandra az MTI-nek július végén elmondta, szerinte játékban és taktikai szempontból is teljesen mást fognak nyújtani, hiszen sok mindenben különbözik egymástól a két edző és a stílusuk. Hársfalvi Júlia egy héttel ezelőtt az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, nem könnyű az alkalmazkodás, de ahogy telik az idő, egyre többet edzenek és gyakorolnak együtt, úgy egyre könnyebb belerázódniuk az új játékrendszerbe.

Az ETO a felkészülési időszakban mind az öt mérkőzését megnyerte: a dán Odensét 28-25-re, a szintén dán Ikastot 33-26-ra, a francia Neptunes de Nantes-ot 31-30-ra, az MTK-t 40-24-re, a Dunaújvárost pedig 39-16-ra verte. A Ferencváros előbb 34-33-ra kikapott Debrecenben, majd az MTK ellen 45-21-re nyert, a román CSM Bucuresti-től 31-28-ra, a szlovén Krim Mercator Ljubljanától 30-26-ra kikapott, a montenegrói Buducnost Podgoricát 35-26-ra, végül a Debrecent 31-28-ra legyőzte.

A nagy riválisok a fővárosban november 15-én, Győrben május 11-én találkoznak a pontvadászatban.

Változatlanul dobogóesélyes az előző szezonban bronzérmes Debrecen, amely ugyanakkor a Bajnokok Ligája miatt kettős terhelésnek lesz kitéve. A Siófok KC nem kapott licencet, így a harmadosztályban (NB II) indul, ezt és a DVSC BL-indulását legnagyobb eséllyel a Mosonmagyaróvár és a Vác használhatja ki.

Az új szezon első meccsén a Győr a Békéscsabát fogadja szerdán 17.15-től. Az utolsó fordulót május 26-án rendezik. Döntőre ezúttal sem kerül sor, a végeredmény az alapszakasz eredményei alapján alakul ki. A világbajnokság miatt november 19. és december 28. között nem rendeznek mérkőzéseket az élvonalban.

A női NB I mezőnye:
Alba Fehérvár KC, EUbility Group Békéscsabai Előre NKSE, Moyra-Budaörs, Dunaújvárosi Kohász KA, Praktiker-Vác, DVSC Schaeffler, FTC-Rail Cargo Hungaria, Győri Audi ETO KC (címvédő), Kozármisleny SE (újonc), Motherson Mosonmagyaróvári KC, MTK Budapest, NEKA, Kisvárda Master Good SE, Vasas SC (újonc)

Írta a Magyar Hírlap