– Mi nehezebb: edzősködni vagy játszani?
– Egyértelmű, edzőnek lenni jóval nehezebb, felelősségteljesebb. Itt sok-sok ember munkája, élete múlik rajtad, míg játékosként jószerivel elsősorban önmagadért felelsz.
– Azt mondják, és valahol ön is nyilatkozta, hogy Soroksáron családias a légkör. Ez egyfajta Fradi-hagyomány?
– Hét éve vagyok itt, és mondhatom, abszolút baráti a társaság, hangulatos a környezet. Úgy hiszem, itt még szertárosnak lenni sem rossz.
– Mondják is sokan, hogy otthon van a klubnál. És jól mozog az edzői pályán?
– Úgy hiszem, igen.
– Érzi, hogy a játékosai bíznak önben, tisztelik a pályafutását?
– Föltétlenül. Ha nincs bizalom, ha nem hiszünk egymásnak és egymásban, akkor eredmény sincs.
– Több nagy edző, így például Bobby Robson keze alatt is megfordult – tudom, Robson igen szerette –, mégis, kitől tanult a legtöbbet? Kitől mit tud hasznosítani?
– Hát, először is az édesapámtól, aki kazincbarcikai edzőként kölyökként pallérozott. Aztán Nyilasi Tibi szinte a második apám volt, amint érettségi után a Fradihoz kerültem, mindig, mindenben segített. Ő volt a Ferencvárosnál az első edzőm. Azóta is szoros a kapcsolatunk.
– Bobby Robson?
– Nagy edző volt, nagy ember. A Porto edzőjeként Itt látott meg a Fradi-Porto kupameccsen – nyertünk 2-0-ra –, és hívott, ő vitt Portóba. És aztán is rajtam tartotta a szemét. Salzburgban pedig az egykori kiváló csatár, Hans Krankl nyert velünk bajnokságot. Ja, és José Mourinho, ő éppen Robson segítője volt, amikor a Portóban fociztam.
– És a magyarok?
– Velük is szerencsém volt, és az említett Nyílon túl, Garami Józseftől, Csank Jánostól és Gellei Imrétől is sokat kaptam. Mást-mást, s éppen ez volt számomra a hasznos. Önmagából és ebből a sok-sok hatásból állt össze Lipcsei Péter edző.
– Amióta a Fradinál 1990-ben játékra jelentkezett – jó rég volt –, azóta mindig van Lipcsei a klubnál. Most történetesen a bátyja, Gábor, aki gyúróként szolgálja a Ferencvárost. Két gyereke közül még egyik sem jelentkezett be az Üllői úton?
– A nagyobbik srácom, Péter tizenkét évesen súlyosan megsérült, műtötték, s a nagy fájdalom miatt úgy hagyta abba, hogy tulajdonképpen alig játszott. Krisztián pedig a nyáron, huszonöt évesen döntött úgy, hogy befejezi a focit. Itt játszott védőt, aztán úgy döntött, játékosmegfigyelő lesz.
– Nem próbálta marasztalni?
– Próbáltam, de ő így döntött. Folyamatosan tanul, képzi magát, s így van otthon a világban. Nem lehetett maradásra bírni.
– A másodosztályban való jó szereplésen túl, nem titkoltan a tehetségnevelés és -gondozás az elsődleges soroksári cél, és úgy látszik, ennek igyekeznek megfelelni. Ki mindenkit adtak már az élvonalnak?
– Minden évben két-három játékos kerül el tőlünk az NB I-be, van köztük, aki a Fradiba. Mint például legutóbb Pászka, s nálunk lett ígéret Halmai, Haris, Lőrinczi Ádám vagy Kovács Marcel. Lisztes Krisztián pedig különszám, ő már meg-megvillantotta különleges képességeit.
– Úgy hírlik, tizennyolc évesen már vinné a Frankfurt.
– Igen, én is hallottam. De valóban kirobbanó tehetség.
– Mégis, mit tud?
– Máris sok mindent. Ügyes, gyors, technikás, érzi a kaput, ha kell, brusztol is, és mindkét szélen hasznos a játéka. Talán szerelhetne többet, de idővel az is megjön, az is összeáll, hiszen nem fél senkitől, nem vonja ki magát a közelharcból.
– Ha kimondjuk, ha nem, Lipcsei Péter még mindig legenda a Fradi-tábor körében. Bizonyára érzi ezt?
– Igen. Jó dolog, érzem a szeretetet. Ide is követ néhány Fradi-szurkoló, s ezt a beszélgetéseken túl onnan is tudom, hogy jó néhányan Ferencváros-mezben, -pólóban ülnek a lelátón.
– És, hát gondolom, azt is tudja, igen sokan nagyon szívesen látnák a csapat kispadján. Mármint edzőként.
– Nap mint nap tapasztalom, s örülök neki.
– Úgy tudom, pro licence van. Vállalná, jöhet a Fradi?
– Ha azt mondanám, hogy boldogan, sokan félremagyaráznák, hogy Lipcsei Peti menekülne Soroksárról, s már melegít a Fradi kispadjára.
– Na, de vállalná?
– Bizonyára. Már csak azért is, mert muszáj, hogy az embernek legyenek céljai. És ha már edzőnek álltam, akkor az élvonalban már csak a Fradi számomra az igazi. De senki ne higgye, hogy megfúrnám az éppen ott dolgozó edzőt. Nem, nekem nincsen szükségem tisztességtelen fogásokra.
– De ettől még jöhetne mondjuk a szövetségi kapitánykodás?
– Úgy hiszem, mindennek van kifutási ideje. És a kapitánysághoz előbb stabil, az élvonalban is bizonyított edzőnek kell lenni. De maga a kapitánykodás, nem megfelelési kényszerből mondom, hatalmas megtiszteltetés. Az edzői pálya csúcsa.
– Tudom, itt nem is annyira az eredménnyel, mintsem a tehetségekkel kell elszámolnia. De ha mégis odakeverednének valahogy a feljutás környékére, megint lehetne elsőosztályú csapata Soroksárnak?
– Nem lenne gond, bár a létesítményre nem keveset kellene költeni. A pálya talaja csoda, viszont pénz mindig kell, s nagyon jókor jön a Provident támogatása. Persze, dolgozni kell, dolgozni és dolgozni, hiszen nyilatkozatokkal még senki nem nevelt futballistát, és egyetlen csapat sem nyert bajnokságot.
Írta a Magyar Hírlap
