Az észt kormányfő nem jelenik meg a bizottság előtt, amely férje oroszországi tevékenységét vizsgálná

Kaja Kallas észt miniszterelnök Alar Caris elnök felszólítása ellenére megtagadta a keddi részvételt a parlament különbizottság előtt, amely Kallas férje vállalatainak oroszországi tevékenységét kívánta megvitatni – értesült az Interfax.

“Holnap nagyon sűrű napom lesz, az állami költségvetésről és a költségvetési stratégiáról fogunk tárgyalni” – mondta Kallas újságíróknak.

Kifejezte, hogy hajlandó találkozni az illetékes bizottságokkal, de nagy munkaterhelése miatt azt szeretné, ha az ilyen terveket vele egyeztetnék.

Kallas azt is elmondta, hogy már kifejtette véleményét férje ügyében, és hogy “minden oroszországi és Oroszországgal kapcsolatos tevékenységet le kell állítani”. “Ehhez minden vállalkozónak meg kell találnia a saját erkölcsi iránytűjét” – mondta a miniszterelnök.

Sajnálatát fejezte ki a helyzet miatt, és bocsánatot kért “mindenkitől, akit ez a helyzet érint”.

Korábban Kallas azt mondta, hogy nem áll szándékában lemondani az ellenzék, több médium felszólítására és a legtöbb közvélemény-kutatás eredmény ellenére.

Az észt elnök hétfőn közölte, hogy Kaja Kallas miniszterelnöknek egy parlamenti bizottság előtt kell válaszolnia a családja egyik tagjának oroszországi üzleti tevékenységével kapcsolatos botrányról.

“Kaja Kallas miniszterelnöknek kellemetlen kérdésekre is válaszolnia kell, és ezt a parlamenti bizottság előtt kell megtennie, függetlenül attól, hogy azt az ellenzék vagy a koalíció képviselője vezeti” – fogalmazott az elnök hétfőn kiadott nyilatkozatában.

Augusztus 23-án az észt média arról számolt be, hogy a Stark Logistics szállítmányozási vállalat, amely részben Kallas férjének, Arvo Halliknak a tulajdonában van, továbbra is tevékenykedik Oroszországban, annak ellenére, hogy a kormány megtiltotta azt a vállalkozásoknak. Sajtóértesülések szerint Hallik cége 2022-ben 1,1 millió eurót, 2023-ban pedig csaknem 475 ezer eurót keresett üzleti partnere, a Metaprint oroszországi szállításaiból.

Az ellenzéki parlamenti pártok Kallas lemondását követelték.

Írta az Orosz Hírek