Sport: Kajak-kenu vb: Egy ezüstérem és három párizsi kvóta a vasárnapi döntőkben

Sport: Kajak-kenu vb: Egy ezüstérem és három párizsi kvóta a vasárnapi döntőkben

A magyar versenyzők egy ezüstérmet és három kvótát, két férfi kenust és egy férfi kajakost szereztek a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság vasárnapi döntőiben. Magyarország így nagyszerű teljesítménnyel a lehetséges 18-ból 15 párizsi indulási jogot begyűjtött Németországban.

Nádas Bence és Kopasz Bálint címvédőként szállt vízre a kajak kettesek 500 méteres fináléjában, amelyben az első hat hely ért ötkarikás kvótát, és az előcsatározások alapján szoros csata volt kilátásában. A magyar duó, amely ezúttal csak három hetet tudott együtt készülni, jól kezdett, 250 méternél a spanyolok és a németek mögött harmadikként haladt át.

Közben a portugálok is beleerősítettek, a célhoz közeledve pedig nagyon besűrűsödött a mezőny, és Nádaséknak a portugálokat ugyan nem sikerült beérni, de a többieket megelőzték, második helyükkel pedig magabiztosan szerezték meg az utolsó, hatodik férfi kajakos kvótát.

Korisánszky Dávid és Fekete Ádám kenupárosa hullámzó idényt és eddig a vb-n hullámzó versenyt tudhatott maga mögött, de a szombati, középfutamos teljesítménye alapján minimum a kvótaszerzésre esélyesnek számított a döntőben, ehhez ugyanis csupán egy riválisát kellett megelőznie. A finálé a várakozásoknak megfelelően óriási csatát hozott, s a magyarok a táv második felében hatalmasat mentek, még arra is esélyük volt, hogy felállhassanak a dobogóra, de ettől végül két tizedmásodperccel elmaradtak. Ötödik helyükkel ugyanakkor csatlakoztak Adolf Balázshoz, és megszerezték a második és utolsó, harmadik férfi kenus kvótát is.

Az ötkarikás indulási jog ebben a sportágban nem névre szól, a magyar olimpiai csapat a jövő évi válogatókon alakul majd ki. A duisburgi mérleg: hat férfi és négy női kajakos, három férfi és két női kenus kvóta. A hiányzó indulási jogok megszerzésére a jövő évi, szegedi pótkvalifikációs viadal kínál majd lehetőséget.

Az olimpia műsorán nem szereplő számokban vasárnap a Bragato Giada, Csorba Zsófia, Opavszky Réka, Nagy Bianka összeállítású kenu négyes és a Takács Kincső, Hajdu Jonatán vegyes kenu kettes éppen lemaradva a dobogóról negyedikként ért a célba 500 méteren, míg a Ferencváros kenusa, a kétszeres Eb-ezüstérmes Balla Virág ötödik lett a kenu egyesek erős, 500 méteres mezőnyében úgy, hogy az éremszerzéstől messze volt. Lucz Anna és Opavszky Márk hatodikként zárt a vegyes kajak kettesek között.

Az egyetlen vasárnapi magyar B döntős, Lucz Anna megnyerte versenyét K-1 200 méteren, így összesítésben a tizedik helyen zárt. Az A fináléban az új-zélandiak állócsillaga, az olimpiai és vb-címvédő Lisa Carrington kilencedszer diadalmaskodott.

A zárónap 200 méteren zajló para döntőiben is szereztek egy újabb paralimpiai kvótát a magyarok: Molnár Nikolett bravúros teljesítménnyel ötödikként ért célba a KL3-as kategóriában, és ez elég volt az indulási jog begyűjtéséhez. A magyar válogatott két éremmel – egy-egy arannyal és bronzzal -, valamint négy paralimpiai kvótával térhet haza Németországból.

Kapcsolt kép: MTI/Kovács Tamás

HVG