Gyulai Miklós: Előre léptünk, és ezt a vb is megmutatta

Gyulai Miklós: Előre léptünk, és ezt a vb is megmutatta

MH/MTI
2023. augusztus 27. vasárnap. 20:44

„Ha számot kell vetni az elmúlt több mint tíz évről, akkor mindazok, akik eddig a magyar atlétikában tették a dolgukat, büszkék lehetnek” – mondta a MASZ honlapjának Gyulai Miklós, majd azt is kifejtette, versenyzői pályafutása és az elmúlt 14 évben betöltött vezetői tapasztalata alapján hogyan látja a magyar atlétika helyzetét a világban. „Felelősséggel tudom mondani, hogy egyértelműen előreléptünk és ezt a vb is megmutatta”

Gyulai kiemelte, hogy a nézőtéren sétálva örömmel tapasztalta, hogy a szurkolók értették, mi történik a pályán.
   
„Kialakult egy kiállás az országért, a vb-ért, akár a sportvezetésben, de a politikában és a közvéleményben is, ami még inkább megerősített abban, hogy jó ebben a közegben és közösségért dolgozni” – fogalmazott Gyulai.
   
A sportszakmai szempontokra kitérve arról beszélt, most kaptak egy pontos képet arról, hol tartanak és hová szeretnének eljutni, amihez meg is van a potenciál a sportágban. A sportvezető hozzátette, ebben a Zsivótzky Gyula Program, a Kölyökből Atléta Program, valamint a Talent Program is nagy szerepet kapott, mivel a felnőttek sikerei mellett az utánpótlás korosztály csaknem két tucat érmet zsebelt be a világversenyeken.
   
„A munkát folytatni kell, mert nem mondhatjuk azoknak a fiataloknak, akik rátették erre az életüket, hogy vége a vb-nek, menjetek, amerre láttok, őket nem hagyhatjuk cserben. Jövőre Európa-bajnokság, olimpia lesz, utána világbajnokság Tokióban, mi pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpiáig nem állhatunk meg” – fogalmazott Gyulai.
   
Magyarország 2004-ben fedett pályás világbajnokságnak, 1998-ban pedig Európa-bajnokságnak adott otthont, emellett évek óta megrendezi a hatalmas érdeklődésnek örvendő Gyulai Memorialt, és az új Nemzeti Atlétikai Központ kapcsán a hazai médiában már a Gyémánt Liga-sorozat egyik állomásának megpályázását latolgatják.
  
„Bizonyítottuk az elmúlt években, hogy fontos a jelenlegi bronz- és gold versenyeink megrendezése, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezek megmaradjanak és célunk egy Gyémánt Liga-verseny megrendezése” – erősítette meg zárásként Gyulai Miklós.

Írta a Magyar Hírlap