Világ: Boris Johnson rádöbbent, hogy Putyin szokott hazudni, sőt még rosszabbra is képes

Világ: Boris Johnson rádöbbent, hogy Putyin szokott hazudni, sőt még rosszabbra is képes

Világos, hogy Vlagyimir Putyin szava nem ér semmit, egy lehetőség van, minél hamarabb legyőzni őt – írta a volt brit miniszterelnök.

Vlagyimir Putyiról lekerült a maszk, mostanra egy ázsiai despotává vált – írta Boris Johnson a Daily Mailnek. A volt brit miniszterelnök szerint az egész világ számára nyilvánvaló, hogy Jevgenyij Prigozsin „erőszakos likvidálását” az orosz elnök rendelte el. Johnson vádiratnak is beillő írásában úgy folytatta,

az egész világ pontosan tudja és tudnia is kell, hogy Prigozsin és a Wagner-csoport vezetőségének meggyilkolása mögött – a legénység haláláról nem is beszélve – ugyanaz az ember áll, aki például Alekszandr Litvinyenko és Szergej Szkripal megmérgezését engedélyezte Nagy-Britanniában.

Hivatalosan persze a fenti esetek egyikéről sem bizonyították be, hogy Putyin állt mögöttük (ahogy az orosz ellenzékiek és újságírók elleni merényletekről sem), de Boris Johnson a példa rá, hogy most már tartanak ott a nyugati politikusok is, hogy kész tényként beszélnek ezekről az ügyekről.

Fülke: „Prigozsin kilövése erős üzenet, de nem egy magabiztos rezsim lépése”

Mit jelent a Prigozsin-merénylet az orosz elitnek – és mit jelent a Nyugatnak? Közéleti podcastunk legfrissebb adásában Takácsy Dorka Oroszország-szakértő mesélt arról, hogyan tolmácsolta a Wagner-vezér fordulatát és halálát Putyin és a Kreml-propaganda, mi lesz ezután a zsoldoshadsereggel, és miért csalóka az ukrán ellentámadás sikertelensége.

A volt brit miniszterelnök arról is írt, hogy nem is jut eszébe ennyire hivalkodó, gátlástalan kegyetlenség a világ egy vezetőjétől sem – majd pontosított, hogy a mi életünkben nem volt még ilyen. Johnson azt is hozzátette: világos, Putyin szava semmit nem ér, Prigozsin is azt hitte, hogy megegyezni vele.Végül jelezte,

az egyetlen út lehetséges: legyőzni Putyint, amilyen gyorsan csak lehet.

HVG