ez történt csütörtökön az F1-ben

ez történt csütörtökön az F1-ben

A mai nappal hivatalosan is újraindult a 2023-as F1-es idény, a sajtónappal megkezdődött a Holland Nagydíj hétvégéje. 

Az első fontosabb hír a Haashoz kapcsolódik: Günther Steiner csapata bejelentette, hogy 2024-ben is Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg alkotja majd a pilótapárosát, marad az idei felállás jövőre is. 

Steiner elmondta, hogy egyszerűen nem volt okuk változtatni, mindkét versenyzőjük nagyon fontos értéke a Haasnak, ezért tartották meg őket. A csapatfőnök nyilatkozata ezen a linken olvasható!

f1-haas-hulkenberg-magnussen-2

A másik hír, hogy azonnal volt egy hiányzónk: Lance Stroll egy fertőzésből lábadozik, emiatt nem vett részt a sajtónapon, nem állt az újságírók rendelkezésére. Az Aston Martin közleményéből az is kiderült, hogy a várakozások szerint holnapra rendben lesz a kanadai pilóta, a betegség nem veszélyeztetni a versenyhétvégén való részvételét.

A nap egyik fontos témája a Red Bull dominanciája volt. Egyrészt Stefano Domenicali, az F1 vezére azt mondta, hogy élvezzük és értékeljük azt a teljesítményt, amit Max Verstappen nyújt, mert most ennek van itt az ideje – hozzátéve, hogy itt Verstappenről van szó, mert „meg kell nézni a másik autót”, utalva ezzel Sergio Perezre.

Másrészt Charles Leclerc azt mondta a mai sajtónapon, hogy szerinte 2026-ig nem igazán lehet megverni a Red Bullt, mert akkora előnyben vannak az energiaitalosok a versenytempót illetően, amit szabályváltoztatás nélkül aligha lehet ledolgozni, márpedig az 2026-ban lesz legközelebb.

Egyetértett a ferrarissal Lewis Hamilton is, aki próbálta kicsit óvatosabbra csomagolni a mondandóját, de ő is elejtette azt, hogy a Red Bull olyan előnyben van, hogy valószínűleg hónapokkal a többiek előtt kezdte fejleszteni a 2024-es autóját is, így pedig elég nehéz bármit is tenni. Ő azért elmondta, hogy a Mercedesnél gőzerővel fejlesztenek, és majd jövőre derül ki, hogy lehet-e esélyük Verstappenékkel szemben.

f1-hamilton-leclerc

Leclerc és Hamilton is évekig tartó Red Bull-uralmat jósol

Carlos Sainzot a Red Bull idei verhetetlenségéről kérdezték, és a spanyol azt mondta, hogy szerinte nem fog minden versenyt megnyerni a világbajnok istálló. Mint mondta, egyszer hibázni fog a Red Bull, mert minden domináns csapatnál történt valami legalább egy évben egyszer, és akkor kell készen állni arra, hogy megragadják a lehetőséget a Ferrarinál – természetesen elsősorban ő.

Maga Verstappen egyébként nem sok mindent mondott, kérdezték arról, hogy mekkora nyomást jelent neki a hazai futam, ahol természetesen mindenki örömünnepre és az ő sikerére készül, de elütötte a kérdést annyival, hogy neki ez nem teher, hanem öröm, jó látni a sok szurkolót és ezt a csodálatos hangulatot, úgyhogy reméli, hogy sokáig a naptárban marad a Holland Nagydíj.

Erről a felhajtásról Sainz és Pierre Gasly is beszélt, nyilatkozatuk itt tekinthető meg!

Perezt természetesen ezúttal is megkérdezték a nagy hátránya okairól, azt mondta, hogy kipihente magát és feltöltődött a szünetben, illetve a nyár előtti utolsó két futamon már látszott valami abból, amiért keményen dolgozott előtte. Mint mondta, meg kellett változtatnia a vezetési stílusát, mert az RB19 olyan irányba fejlődött, amivel már nem jöttek neki természetesen a dolgok, így rengeteget kellett kaparnia azért, hogy úrrá legyen a helyzeten, de most már szerinte rendben lesz a folytatás.

f1-perez-redbull-dutch

Térjünk még vissza az említett Leclerc-re is, akit arról is megkérdeztek, hogy tényleg aláírta-e már az említett gigahosszabbítást a Ferrarival. A pilóta jót mosolygott, hogy bárcsak megtette volna, mert jól hangzott, amit pletykáltak, de nem is beszéltek még egymással a csapattal – van még idejük, szerinte az év végén kerítenek sort erre. Azt kihangsúlyozta, hogy nincs szerződés, nincs megállapodás, mert még egyeztetés, tárgyalás sincs, majd csak később lesz.

Lefújták a taxisok tüntetését Zandvoortban: ahogy arról beszámoltunk, egy rendelet miatt tüntetést tervezett az F1-es Holland Nagydíj hétvégéjére helyi taxisok egy jelentős csoportja, nagyjából 150 ember. A hétvége kezdetén, csütörtökön azonban megtörtént a bejelentés, mely szerint sikerült kompromisszumot kötni, és a taxisok Zandvoort közigazgatási határáig elhozhatják utasaikat ezekben a napokban is, így lesz munkájuk, de a városba nem mehetnek be. A taxisok vezetője bejelentette, hogy ezzel lefújták a tervezett tüntetést, de a Racingnews365.com úgy értesült, hogy van azért még egy csoport elégedetlen, akiért nem tudnak felelősséget vállalni, csak annyit tehetnek, hogy elhatárolódnak tőlük, és az ő akcióikra nincsenek hatással.

További két-három dobogós helyezéssel már elégedett lenne Fernando Alonso. Az Aston Martin formája visszaesett a nyári szünet előtt, a spanyol pilóta pedig nem ábrándozik feleslegesen, tudja, hogy most már sokkal nehezebb dolga lesz, ha oda akar férni a pódiumra, nem számít a szezon eleji eredményekre. Szavai itt olvashatók!

Végezetül pedig George Russell, aki elárulta, hogy több extrémebb vízisportot is kipróbált a szünetben, pedig korábban sosem próbálkozott ilyesmivel – most viszont élvezte, bár hozzátette, hogy akadt már zúzódása, kisebb-nagyobb sérülése a pihenő alatt.

formula.hu