Szabó Beatrix kiesett hármasugrásban

Szabó Beatrix kiesett hármasugrásban

Szabó Beatrix kiesett női hármasugrásban szerdán a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Szabó Beatrix
Szabó Beatrix a női hármasugrás selejtezőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban. Fotó: MTI/Derencsényi István

A 27 éves Szabó Beatrix a világranglista 131. helyezettjeként a 36 fős mezőny leggyengébb egyéni csúcsával rendelkezett, a 13,01 métert idén érte le. Az MTK versenyzője azzal a céllal érkezett a vb-re, hogy megjavítja a legjobbját és 13 méter fölötti eredménnyel zár. 

Elsőre ettől elmaradt, 12,68 méterrel kezdett, aztán 12,79-re javított, majd harmadikra 12,61 jelent meg a neve mellett. Összesítésben az utolsó helyen végzett.

„Az eredménnyel nem vagyok elégedett, mert egyéni csúcsért jöttem, amit már nagyon régóta hajszolok, de ez nem sikerült” – mondta az MTI-nek Szabó. Hozzátette, kisebb sokként érte a vb, mivel többek között olyan sztárokkal versenyezhetett, mint a világcsúcstartó, olimpiai és háromszoros világbajnok venezuelai, Yulimar Rojas. 

„Muszáj dolgozni, hogy még több ilyenre kijussak, mert ez óriási, és így érdemes versenyezni” – hangsúlyozta a szabadtéren kétszeres magyar bajnok hármasugró.

(MTI)

Németh Mátyás, Moravcsik Angéla és Szilágyi Réka is kiesett

Post Views: 6

JochaPress