Gulyás Róbert a magyar férfi kosárlabdázás elmúlt évtizedeinek egyik markáns, meghatározó egyénisége volt. A dombóvári születésű sportember Magyarországon csak egyetlen klubban, a paksi Atomerőmű SE-ben lépett pályára, majd nyolcéves légióskodást követően Pakson is fejezte be pályafutását.
Gulyás Róbert (fotó: jochapress)
Gulyás Róbert ma az Atomerőmű SE szakosztályának elnöke. Ebben a minőségében beszélgettünk Pakson. Természetesen elsősorban a jelenlegi munkájához kötődtek a kérdések.
– Ha a munkaidőmet kérdezi, ebben a tevékenységben az év során vannak periódusok. Amikor a következő szezon csapatát kell kialakítani, akkor 0 órától 24-ig folyamatos készültségben kell lenni. A játékosok kiválasztása egy igen bonyolult, többlépcsős folyamat. Amikor ajánlanak valakit, a szakmai stábbal átbeszélgetjük a témát, alkudozunk a menedzserekkel. A bajnoki rajtra történő felkészülés hetei alatt is csak egy árnyalattal kevesebb a tennivalónk. Augusztus 7-én kezdték a magyar játékosaink az edzéseket, 15-étől már a külföldiek is bekapcsolódtak. Ez tart egészen a szeptember végi, első fordulóig.
– Amikor mindjárt egy erősnek számító csapathoz, Szolnokra látogatnak.
– Az ellenfél nem könnyű, viszont ez a 40 perc kitűnő erőfelmérő lehet arra, hogy lássuk: hol is tartunk? Ilyenkor még nem lehet papírformáról beszélni, hiszen a viszonylagos állandóságot egyedül képviselő Falco kivételével mindenütt komoly változások lesznek a játékosállományban. A szombathelyiek annyival állnak jobban, mint mások, hogy ők le tudnak igazolni több magyar válogatottat is, ami a bajnoki siker egyik komoly tényezője lehet. Nekünk is van meghatározó képességekkel rendelkező, magyar kosarasunk, Eilingsfeld János, aki sajnos hónapok óta talpsérüléssel bajlódik.
– 2021 őszén elég nagy gondban volt az ASE.
– Az év novemberben vettem át a csapatot, tíz év távollétet követően térem vissza a sportágba. Az első évben a minimális célt, a bennmaradást sikerült megvalósítani a 13. helyünkkel. Kívülről úgy láttam, hogy a csapat kicsit gazdátlan. Hiányzott egy olyan felelős, aki egyszemélyben képes lett volna vezérelni a szakosztályt. Jómagam a vállalkozói szférából egy olyan szemléletet is behoztam, amely a sportban ismeretlen, miként a húszéves, profi játékos pályafutásom tapasztalataira is támaszkodhattam. Egyébként sem kell a spanyolviaszt feltalálni! Egy folyamatos kontroll alatt működő rendszert kell felépíteni és működtetni. A szakmai stábot pedig úgy kell összeválogatni, hogy kölcsönösen megbízhassunk egymásban.
– Ebben a felállásban az edző kiléte különös fontossággal bír.
– Mindenképpen magyar edzőt szerettem volna megnyerni, ami Csirke Ferenc személyében meg is valósult. Ha egy külföldi szakember idejön egy, esetleg két évre, az nem fogja tudni megvalósítani az ASE és jómagam közös célját: minél több fiatal beépítését a felnőtt együttesünkbe. Ennek a szándéknak az első jelei tavaly már látszódtak, hiszen három, U18-as játékosunk is többszörösen pályára léphetett, ami számukra is nagy élményt és további lendítőerőt jelenthetett.
– Mennyi időre lehet szükség ahhoz, hogy a fentebb említett változtatások egyértelmű jeleket mutassanak?
– Ez a munka minimum 5-6 évet igényel, legalább eddig szeretném ezt a feladatkört ellátni, amihez a szükséges szakmai szabadsággal rendelkezhetek. A szakmába évközben nem engedek beleszólni. Engem csak a szezon végén lehet számonkérni. Addig maradok, amíg a paksi kosárlabdázást segíteni tudom. Én akár nyugdíjig is szívesen dolgoznék ezen a területen.
– Milyen célkitűzéséért vállalja az elszámoltatást?
– 2022 tavaszán a 13. helyen végeztünk, idén a 10. helyen zártunk. A 2023/24-es szezonban az 5-6. hely megszerzését teljesen reálisnak tartom, viszont a támogatóink elvárása az első négy közé jutás. A feltételeink ehhez a magas cél eléréséhez is adottak, de olyasmit soha nem lehet kizárni, mint ami tavaly is megtörtént: a hosszú ideig tartott sérüléshullámot. Azért, mert egy játékost leblokkolnak és a válla miatt kéthónapos kényszerpihenőre szorul, ezért nem vehetem elő az edzőt. Az tény, hogy idén négy helyett öt külföldink lesz, viszont nem tudni, kulcsemberünkre, Eilingsfeldre mennyire számíthatunk majd.
– Az utánpótlás fontosságát már érintette.
– Egymásra épül az edzők munkája, ezért nem emelek ki senkit. Fontos, hogy Paks mellett Szekszárdon is mienk ez a korosztály, így bőven van munkája a szakosztály 15-20 edzőjének. Tavaly nem volt extra sikerünk, két éve viszont az U16-os gárdánk országos második lett, számos akadémia legjobbjait megelőzve. Még több tehetség is fejlődhetne, de náluk az alázatosság ugyancsak hiánycikk. Mi azokból a játékosokból igyekszünk jó kosarasokat nevelni, aki ezt maguk is akarják. Ezért indítunk idén egy második csapatot is, amely csak fiatalokra épülve, a B-csoportban játszhat majd hétről hétre komoly meccseket. Ha egyszer a szövetség úgy dönt, hogy alacsonyabban maximálja a külföldiek számát, az a lépés komoly pressziót jelenthet valamennyi, élvonalbeli klub számára a fiatal magyarok fokozottabb szerepeltetését illetően. El kell dönteni a fontossági sorrendet! Azzal ugyanis, hogy a kispad végén ülnek fiataljaink, nem lesz erősebb a bajnokság és nem lesz erősebb amagyar válogatott sem.
– Gulyás Róbertről, mint játékosról eddig egy szó sem esett…
– Bár már az általánosban magasabb lettem két méternél, ennek ellenére előbb fociztam és birkóztam is. Tízévesen kezdtem kosarazni, majd négy évig nem játszottam, tizenhat évesen kerültem Paksra. Pillanatok alatt 212-213 centire megnyúltam, bekerültem az ifiválogatottba – ezzel végleg eldőlt a sorsom. Közben elektronikai műszerészként végeztem, az edzőségre soha nem gondoltam. Aki azt szereti csinálni, annak többet kell minden nap készülnie, mint a játékosoknak. Ez a jelenlegi tevékenységi köröm viszont már korábban is megfordult a fejemben és szívesen is teszem a dolgomat a hasznosságom reményében.
– Bizonyára vannak emberek, akiknek sokat köszönhet?
– Nehéz bárkit is kiemelni, de ha mégis, akkor elsőként Juhász Sándort említeném. Nála lettem felnőttjátékos, rendkívül sokoldalúan segítette a felnőtté válásomat is. A válogatottbeli edzőket vakamennyit felsorolhatnám, ez az időszak 1993-tól 2004-ig tartott. Külföldre először Franciaországba, a Pau Orthezhez, az 1999-es Eb-t követően kerültem ki. Megtapasztalhattam, mennyivel másabb a szisztéma náluk, mint Magyarországon. Ott a külföldieket „használják”, és ha valami gond támad, azonnal őket rúgják ki. Onnan a kisvárosnak számító Chalonba kerültem, ahol a legjobban éreztem magamat. Szakmailag fontos állomás volt az Ülker Istanbul, ahol bajnokok lettünk a kiváló edzővel, Atamával. Az utolsó külföldi csapatom az ukrajnai Maliupol volt, ahol 2007-ben bajnoki címmel búcsúztam a profi játéktól.
– Pakson kezdte, Pakson is fejezte be játékos pályafutását.
– Három szezon jutott nekem zárásként, de a harmadik évet már nem lett volna szabad elvállalnom, az már tényleg nem esett jól. Magamat beszéltem rá, nagy tévedés volt.
– Bevallottan rengeteg dolga van. A kosárlabdán kívül más sportágak is érdeklik?
– Szinte bármit szívesen megnézek, ha a játékosok szemében látom azt az akaratot, eltökéltséget, amit én elvárok az én játékosaimtól! Több kosárlabda mérkőzést kellene a tévéknek közvetíteniük, hazait és külföldit egyaránt. Én az NBA-nél jobban szeretem az Euroligát, ahol egyébként évekig szakkomentátorként is közreműködhettem.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 9
