Az Újpest csaphat le a Zalaegerszeg játékmesterére – sajtóhír

Az Újpest csaphat le a Zalaegerszeg játékmesterére – sajtóhír

Hazai sajtóinformációk szerint az Újpest le szeretné igazolni a Magyar Kupa-győztes Zalaegerszeg csapatkapitányát…

A Sportal információi szerint a Zalaegerszeg csapatkapitánya, Tajti Mátyás az Újpest csapatában folytathatja pályafutását, miután a lila-fehérek közel állnak a szerződtetéséhez.

A 25 esztendős középpályás annak idején a Ferencváros és a Puskás Akadémia utánpótlásában pallérozódott, majd a Barcelona akadémiáján is nagy reménységnek számított. Tajti 2018-ban a Diósgyőrhöz tért haza, majd a lengyel Zaglebie Lubin csapatában futballzoztt, innen került a zalaiakhoz 2020-ban. Az elmúlt három évben minden sorozatot figyelembe véve 88 mérkőzésen lépett pályára, fontos tagja volt az elmúlt kiírásban Magyar Kupa-győzelmet ünnepelő csapatnak.

Egyelőre nem tudni, hogy ha megvalósul az átigazolás, akkor Yohan Croizet klubváltásával egy üzletben vagy attól függetlenül ejtik meg, mivel az Újpest francia légiósát a napokban a zalaiakkal hozták szóba.

fociclub