Lovrencsics Gergő a horvát másodosztályban folytatja

Lovrencsics Gergő a horvát másodosztályban folytatja

Lovrencsics Gergő a horvát másodosztályban érdekelt NK Solin (Salona) labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Lovrencsics

„A gyorsaságáról, technikájáról és pontos keresztpasszairól ismert Lovrencsics támadásban dinamizmust és kreativitást, védekezésben pedig biztonságot tud vinni a játékba” – jellemezte új igazolását a klub közösségi oldala.

A 34 éves jobbszélső Magyarországon futballozott Budafokon, Pécsen, Pápán és a Ferencvárosban, légiósként pedig szerepelt a lengyel Lech Poznanban. Az előző két szezont a Hajduk Splitnél töltötte.

A 44-szeres válogatott Lovrencsics, aki 2016-ban és 2021-ben is szerepelt az Európa-bajnokságon, pályafutása során volt magyar és lengyel bajnok, valamint magyar és horvát kupagyőztes.

A Solin (Salona), amely Split elővárosa, két forduló alatt egy pontot gyűjtött a 12 klubot számláló horvát másodosztályban.

A futballista az M1 aktuális csatornán elmondta, azért döntött így, mert „több legyet ütöttek egy csapásra”: nem kell befejeznie játékos-pályafutását – mert egyelőre nem akar visszavonulni -, de mellette el tud kezdeni edzősködni, és a család is megtalálta a számításait, nagyon jól érzik magukat Splitben. Hozzátette, az U6-U7-es korcsoport edzője lesz, és a fiai is szerepelnek majd a csapatban.

Lovrencsics Gergő elárulta, érdeklődtek iránta a magyar másodosztályból és külföldről is, de az NK Solin ajánlata volt a legjobb a számára. Szerződése egyelőre egy idényre szól. Megjegyezte, szerinte reális esélyük van az első három hely valamelyikének megszerzésére.

(MTI)

Post Views: 2

JochaPress