Kosárlabda: A csepeli Pálffy Tamás 75 éves lett

Kosárlabda: A csepeli Pálffy Tamás 75 éves lett

„Egészen pontosan 1968-ban” – vágta rá gondolkodás nélkül a helyes választ a korábbi kosárlabdázó, a ma 75 éves Pálffy Tamás arra a kérdésre, vajon mikor szerepelt a neve először az akkori Népsportban.

Pálffy Tamás (fotó: jochapress.hu)

„Egészen pontosan 1968-ban” – vágta rá gondolkodás nélkül a helyes választ a korábbi kosárlabdázó Pálffy Tamás arra a kérdésre, vajon mikor szerepelt a neve először az akkori Népsportban. –  „Akkoriban a Honvédnál töltöttem a katonai szolgálatomat, így 1968 januárjáig csak NB II-es meccsen játszhattam. Már ebben az évben meghívtak a felnőtt válogatottba, sőt 1969-ben már az Európa-bajnokságra készülő és az utazó keretben is helyet kaptam, ráadásul legfiatalabb játékosként”   – folytatta a válogatott akkori Benjáminja, aki ma 75 éves.

A 204 centiméter magas játékos 146-szor ölthette magára a címeres mezt.

Glatz Árpád, a Csepel egykori edzője (jochapress)

A Csepel SC-vel kétszer, 1972-ben és 1973-ban nyert bajnokságot, a Magyar Népköztársasági Kupában (MNK) háromszor, 1971-ben, 1974-ben és 1976-ban diadalmaskodott, sőt az év játékosának is megválasztották 1971-ben és 1972-ben.

„Az Európa-bajnokságon aztán Nápolyban sikerült bejutni a legjobb nyolc közé, amely azóta is a legjobb eredménye a magyar férfiválogatottnak. Ráadásul szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy fiatalon is meghatározó szerephez jutottam, lévén hét meccsből hatszor kezdő voltam” –  fogalmazott Pálffy, hozzátéve, karrierje során végig nagyszerű csapattársakkal és ellenfelekkel játszhatott mind a válogatottban, mind a klubjában.

A sikerekben, nagy meccsekben, emlékezetes tornákban gazdag karriernek szomorú vége lett 1977-ben a Franciaország elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

„Azt is mondhatnám, a csatatéren estem el. Bár a meccset megnyertük, egy rossz mozdulatnál
térdsérülést szenvedtem, amiből gyakorlatilag sohasem tudtam felépülni. Az pedig különösen fájdalmasan érintett, hogy nem sikerült kijutni a kontinenstornára, bár én ezt már csak a szállodából nézhettem.”

(nemzetisport.hu)

Post Views: 3

JochaPress