A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább

A Ferencváros kettős győzelemmel jutott tovább

Az idegenbeli 6-1-es siker után csütörtökön a hazai visszavágón 2-1-re múlta felül a máltai Hamrun Spartans csapatát a Ferencváros, amely így kettős győzelemmel jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének harmadik fordulójából.

Ferencváros
Federico Marchetti, a máltai Hamrun Spartans kapusa véd a labdarúgó Konferencia-liga harmadik selejtezőfordulójának második, Ferencváros TC-Hamrun Spartans FC mérkőzésén a Groupama Arénában. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Váratlanul bátran, letámadással kezdett a máltai bajnok, s bár a Ferencvárost ez egyáltalán nem zavarta meg, mégis korán vezetést szereztek a vendégek egy akrobatikus mozdulattal lőtt gólnak köszönhetően. Az előny birtokában már jobban visszahúzódott saját térfelére a szigetországi együttes, így innentől egyértelmű fölényben futballoztak a zöld-fehérek, a helyzetekre sem kellett sokat várni, de Varga ziccert hibázott.

Az FTC által az első meccsen megszerzett tetemes, ötgólos előny – ami ekkorra négyre olvadt – alaposan éreztette hatását: a hazaiak rendületlenül, de lendület nélkül támadtak, míg a vendégek elégedettek voltak a vezetéssel. Ennek nyomán az olasz válogatottal a 2010-es világbajnokságon szerepelt kapusnak, a 40 éves Federico Marchettinek ugyan volt dolga, de bravúrt nem kellett bemutatnia, közvetlenül a szünet előtt pedig nem tudta hárítani Adama Traore közeli fejesét Varga nagyszerű beadása után.

A térfélcserét követően kifejezetten álmosan kezdett a Ferencváros, a Dibuszt helyettesítő Varga Ádámnak ziccert kellett védenie. Ez viszont felébresztette a magyar bajnokot, amely magához ragadta a kezdeményezést, amit Sigér keresztlécen csattanó távoli lövése is jelzett. 

A 69. percben a Máltán mesterhármast elérő Varga Barnabás közelről vette be az ellenfél kapuját. Innentől már csak a különbség volt kérdés, mert a rivális elkészült az erejével. Végül maradt a 2-1-es magyar győzelem, mivel Abu Fani a keresztlécet találta el, Marchetti pedig többször bravúrosan védett.

„Pozitívum, hogy összejött a kettős győzelem. Azt a célt viszont nem tudtuk elérni, hogy ne kapjunk gólt, de így is teljesen megérdemelten sikerült fordítani annak ellenére, hogy elöl ma nem voltunk hatékonyak” – értékelt Máté Csaba vezetőedző, aki több kulcsjátékosát – például a kapus Dibusz Dénest és a védő Cristian Ramirezt – pihentette, ennek kapcsán az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy ez nem az a mérkőzés volt, melyen kockáztatni kellett volna, így ezúttal volt lehetőség, hogy a kisebb-nagyobb problémával küzdő játékosok pihenőt kapjanak.

Máté kifejtette, a következő, Zalgiris elleni párharcnak lesznek nehezítő körülményei, például idegenben műfüvön kell majd játszani.

A rivális olasz mestere, Luciano Zauri arról beszélt, hogy egy jó meccset szerettek volna játszani, ez pedig javarészt sikerült is a csapatának.

A zöld-fehérek a selejtező negyedik, utolsó fordulójában a Zalgiris Vilnius csapatával küzdenek meg a csoportkörös szereplésért.

A litvánok a hazai 3-1-es kudarcot követően idegenben 5-0-ra kaptak ki, így kettős vereséggel maradtak alul az Európa-liga selejtezőjében a svéd Häckennel szemben. A jövő csütörtöki első felvonást Litvániában rendezik.

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó

Ferencvárosi TC – Hamrun Spartans (máltai) 2-1 (1-1)
Groupama Aréna, 11 375 néző, v.: Georgij Davidov (bolgár)
Gól: Traore (42.), Varga B. (69.), illetve Mbong (6.)
Ferencvárosi TC: Varga Á. – Wingo (Civic, a szünetben), Cisse, Knoester (Abena, 75.), Pászka – Sigér, Nguen (Marquinhos, 61.), Abu Fani (Gojak, 81.) – Zachariassen, Varga B., Traore (Lisztes, 61.)
Hamrun Spartans: Marchetti – Mbong (Camenzuli, 38.), Bilic, Emerson, Bjelicic – Elionay (Attard, 80.), Krstic, Nenov (Eder, 63.), Corbalan – Montebello (Jonny, 63.), Paintsil (Borg, 80.)

Továbbjutott: a Ferencvárosi TC kettős győzelemmel, 8-2-es összesítéssel.

(MTI)

A Fradi továbbjutása esetén elhalasztja mezőkövesdi meccsét

Post Views: 2

JochaPress