Világ: Lemond Lettország miniszterelnöke | hvg.hu

Világ: Lemond Lettország miniszterelnöke | hvg.hu

Krisjanis Karins nem tudott kormányt alakítani Lettországban.

„Csütörtökön mind a magam, mind a kormány nevében benyújtom lemondásomat a (köztársasági) elnöknek” – jelentette be Krisjanis Karins, Lettország miniszterelnöke hétfőn, miután kudarcba fulladt a kormány átszervezésére tett kísérlete.

A miniszterelnök múlt pénteken még azt tervezte, hogy más pártokat is behívna a kormányba, annak ellenére, hogy koalíciós partnerei elutasították a kabinet átformálását. Karins közölte, hogy pártja, az Új Egység előreláthatólag szerdán kinevezi utódját a kormányfői posztra.

A lemondását pedig azzal indokolta, hogy a koalíciós partnerei „akadályozták a gazdasági felvirágzást és növekedést”. Az Új Egység és koalíciós partnerei között már a májusi elnökválasztáskor is jelentős volt a feszültség, mert nem tudtak megállapodni a közös államfőjelölt személyében.

Az új miniszterelnök-jelöltet Edgars Rinkevics köztársasági elnöknek kell megbíznia a kormányalakítással, ezt követően pedig az új kabinetnek szavazáson el kell nyernie a parlament bizalmát. A következő parlamenti választásokra a tervek szerint csak 2026-ban kerül sor a balti országban.

HVG