A hetekben is zajlik még az FIA által a potenciális új Formula-1-es istállók számára megnyitott pályázaton benyújtott jelentkezések értékelése. A publikus érdeklődők közül kétségkívül a General Motorshoz tartozó Cadillackel összeálló Andretti Global az egyik legnagyobb név: nem véletlen, hogy az FIA-elnök Mohammed ben Sulayem többször is úgy fogalmazott, hogy nekik igen nehéz lenne nemet mondani, ha minden feltételnek megfelelnek.
Mario Andretti, a csapatot irányító Michael édesapja, aki nem mellesleg az 1978-as F1-es világbajnok, a RacingNews365.com szaklapnak adott interjúban optimista volt ezzel kapcsolatban:
„A mi szempontunkból csak követjük a folyamatot, és igyekszünk kipipálni az összes mezőt. Mindent megtettünk, és most az ő kezükben van a döntés, úgyhogy most csak várunk, de rövidesen valamit már meg kell tudnunk. Nincs konkrét időterv, de azt mondták nekünk, hogy szeptember elején várható” – jegyezte meg, ami megegyezik azzal, amit Ben Sulayem és az F1-vezér Stefano Domenicali is kommunikált.
Az idősebb Andretti azt is megerősítette, hogy ők már az új motorszabályok érkezése előtti évben, azaz 2025-ben csatlakoznának a mezőnyhöz: „Nemcsak előnyös a 2025-ös csatlakozás, hanem kulcstényező. Eléggé erősen szorgalmaztuk ezt, és szerintem van is értelme. Eleinte 2024-et vettük célba, de ahogy a folyamat elhúzódott, a 2025-ös érkezés vált megvalósíthatóbbá, úgyhogy most ezen dolgozunk.”
A napokban a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko azt tanácsolta az Andrettinek, hogy vásárolják fel az Alpine csapatát és így csatlakozzanak az F1-hez. Ám mint azt Mario Andretti most elmondta, annak idején megvizsgálták a lehetőségét annak, hogy megvegyenek egy már létező alakulatot – ehhez egyébként a Sauber esetén állítólag közel is jártak –, de ez meghiúsult, mert egyik istálló sem volt nyitott erre.
Egyúttal azt is elmondta az F1-es legenda, hogy feltett szándékuk egy amerikai pilótát indítani a csapatukban: „Azt biztosan mondhatom, hogy lesz egy amerikai pilóta a csapatban, a másikuk pedig egy tapasztalt versenyző lesz. Nem a semmiből fogjuk meghozni ezt a döntést, ez is a projekt része, de előbb meg kell várni, hogy mindent hivatalosan bejelentsenek.”
formula.hu