Kult: Buli volt a pokol tornácán, és Tatrateát szolgáltak fel

Miközben odébb, a Nagyszínpadon hippi tündérlányként, légies léptekkel és földöntúli bájjal bűvölte el Florence Welch, a Florence and the Machine énekesnője a rajongókat, addig a FreeDome sátorban egészen másfajta erők munkálkodtak. A svéd postpunk zenekar, a Viagra Boys adott éppen ördögien jó koncertet, pontosan olyat, mint amilyennek elképzelünk a föld gyomrában (jó: nevezzük pokolnak) egy karcos és tébolyult házibulit.

Bár annyira fel volt tolva a hangerő meg a basszus, hogy a hangszerekből egyesével sok mindent nem lehetett hallani, csak a kásás zaj hatolt a sejtjeinkig (persze, egy punk bandától ne is várjunk mást), ezt leszámítva kifogástalan őrjöngést tartott a zenekar, élén az amerikai énekes-frontemberrel, Sebastian Murphyvel, aki hol sörrel, hol új kedvenc italával, a Tatrateával olajozta magát a színpadon.

Miközben pedig a kitetovált felsőtestű Murphy félmeztelenül, lógó hassal és kivillantot kőműves dekoltázzsal, hol a földön fekve, hol visszafogott táncmozdulatokkal, feje tetején a mikrofonzsinórral adta át magát az élvezetnek, a színpad egyik szélén Elias Jungqvist billentyűs forrónaciban és cowboy-kalapban szuggerálta az analóg szintit, a másik szélen meg Oscar Carls esett transzba a szaxofonjával, és ugyancsak többször ő is hanyatt vágta magát a zene hevületében. Olyan elég ritkán szokott előfordulni, hogy egy zenekarból a szintis lesz az, aki bodysurfinggel, Jungqvistet viszont félistenként hordozta hátán a közönség. Meg is érdemelte a kitüntetett figyelmet, ebben a bandában ugyanis Carls és Jungqvist legalább akkora showmanek, mint az énekes.

Egy jó házibuliban beteszik a kötelező slágereket. Megszólalt a zenekar tavalyi nagylemezéről az Ain’t No Thieftől kezdve a Troglodyte-ig majdnem az összes kiemelkedően jó szám (bánatunkra a gorillazos beütésű Big Boyt viszont nem játszották). Azonnal beindult a circle is a tömeg elején, amint ritmusosan skandálni lehetett a Return to Monke-ra, hogy „leave society, be a monkey” (hagyd el a társadalmat, legyél majom), a zenekar talán legismertebb számára, a Sportsra pedig Murphy fogta magát, és fekvőtámaszokat kezdett produkálni. Különösen jó volt, hogy a Viagra Boys eljátszotta két olyan dalát is, amelyek egy kicsit másik oldaláról mutatják meg a zenekart, a líraibb, lassabb Just Like You és a Worms énekközpontúak, és igazi vintage számok, előbbi inkább a 80-as éveket, másik a 90-eseket idézi meg jobban.

Egy jó házibuliban persze, mindig eljön az elvetemült zenék ideje is, így ha a pokolban beakad a lemez, akkor az mondjuk olyan lehet, mint amit Oscar Carls és Linus Hillborg gitáros csinált experminetális szólózás címén. Mert az olyan volt, mintha az üveget karistolták volna.

A Viagra Boys az egyik legsokszínűbb postpunk zenekar, amit az utóbbi években az egekig magasztalnak, és most láthattuk, hogy nem érdemtelenül. Teli vannak energiával, és nincs bennük semmilyen zenei megalkuvás.