Itthon: Halálos tömegszerencsétlenség okozásáért is felelnie kell a balesetező embercsempésznek

Itthon: Halálos tömegszerencsétlenség okozásáért is felelnie kell a balesetező embercsempésznek

A moldáv férfi csütörtökre virradóra borult árokba Ásotthalomnál, mikrobuszában 19 szír illegális határátlépővel.

Embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset miatt indult eljárás azzal a férfival szemben, aki csütörtökre virradóra borult árokba mikrobuszával Ásotthalomnál.

Az ügyészség indítványozta a moldáv férfi letartóztatását.

A gyanú szerint a férfi csütörtökön, nem sokkal éjfél után vett fel az általa vezetett járműbe 19, magát szír állampolgárságúnak valló illegális határátlépőt azért, hogy őket a megbízói utasítása szerint Ausztriába szállítsa.

A férfit kis idő múlva Ásotthalom külterületén a rendőrök igazoltatni akarták. A gyanúsított először megállt, majd miután a rendőrök az autójukból kiszálltak, elhajtott, és a folyamatos jelzések ellenére sem állt meg.

A férfi a nagy sebesség és az utasok száma miatt egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, amely árokba borult. A balesetben az egyik határsértő a helyszínen meghalt, négyen pedig súlyos, tizennégyen könnyű sérüléseket szenvedtek.

A gyanúsított a balesetet követően az erdőbe menekült, ahonnan a rendőröknek több órai kutatást követően sikerült előállítaniuk, majd őrizetbe venniük.

(Nyitóképünk illusztráció)

HVG