Egykori játékosával erősített a Honvéd – HIVATALOS

Egykori játékosával erősített a Honvéd – HIVATALOS

A másodosztályban szereplő Budapest Honvéd megerősítette, hogy a csapat korábbi játékosa visszatért az együtteshez…

 

A Budapest Honvéd hivatalos oldala adta hírül, hogy a korábbi U21-es válogatott Kundrák Norbert visszatért a csapathoz.

A Magyar Futball Akadémián nevelkedő 24 éves támadó a Debrecen csapatától érkezik, legutóbb Szegeden játszott kölcsönben, ahol 29 meccsen szerepelt. Kundrák már több mint száz másodosztályú bajnokin szerepelt és élvonalbeli tapasztalattal is rendelkezik.

“Én is azok közé tartozom, akik összeköthetik a rutinos játékosokat és a fiatal kerettagokat. Azért is fontos, hogy homogén társaság legyünk, mert egy csapat csak akkor lehet sikeres, ha mindenki egy irányba húz, széthúzással nem lehetünk eredményesek“ – hangsúlyozta az új igazolás.

Kovács Nikolasz, Adorján Krisztián, Kálnoki-Kis Dávid, Haragos Viktor és Holman Dávid után Kundrák a Honvéd hatodik nyári szerzeménye volt.

fociclub