Két játékosával hosszabbított a Paks – HIVATALOS

Két játékosával hosszabbított a Paks – HIVATALOS

Az NB I-ben szereplő Paks gárdája nemrégiben megerősítette, hogy két alapemberével hosszútávra szóló új szerződést kötött…

 

A Paksi FC hivatalos honlapján adta hírül, hogy a csapat két alapembere, Windecker József és Szabó Bálint egyaránt 2026-ig meghosszabbította szerződését a csapatnál.

Windecker először a 2013-2014-es szezonban játszott az atomvárosiaknál, majd 2019 februárjában tért vissza a csapathoz, azóta pedig már 120 NB I-es mérkőzésen szolgálta a paksi színeket.

Eközben Szabó 2020 nyarán került a tolnaiakhoz, azóta egy fél évet Kaposváron szerepelt, eddig 44 bajnokin lépett pályára a zöld-fehérek színeiben.

“Örülök a hosszabbításnak, sok paksi év van mögöttem, és a családommal együtt nagyon jól érezzük magunkat itt. Jól eső érzés, hogy egyre többször lehetek csapatkapitány, bízom benne, hogy még lesznek nagy sikereink ebben a három évben. Mindig szeretnénk az előre megfogalmazott céloknál jobb eredményeket elérni” – nyilatkozott új kontraktusa aláírását követően Windecker, aki hetedik paksi szezonját kezdte.

“Nyilván én is boldog vagyok. Már a törökországi kaland előtt beszélgettünk a hosszabbítás lehetőségéről a klubvezetőkkel, ami most aztán meg is született. Minden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a csapatot, és szép szezonokat fussunk a közeljövőben. Hálás vagyok, hogy anno Pakson megkaphattam a lehetőséget, hogy bizonyítsak az első osztályban, ezt a bizalmat szeretném jó játékkal viszonozni a pályán” – jegyezte meg Szabó az új papírok szignózását követően.

fociclub