Persze csak a belépőjegy megvásárlását követően.
Az MDT csütörtöki közleményében emlékeztetnek arra, hogy a bőrdaganatok közül a melanoma az egyik legveszélyesebb és már fiatal korban is előfordulhat, ugyanakkor időben felfedezve jól kezelhető.
Magyarországon évente több mint 2500 embernél diagnosztizálnak melanomát, sokuknál már későn: a betegség szövődményeiben évente mintegy négyszázan halnak meg. Háromból egy melanomás beteg legalább egy évet vár, mire a gyanús bőrelváltozásával orvoshoz fordul.
Egy hazai kutatás szerint a betegségben érintett emberek – a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére – sem tudták pontosan, hogy milyen gyanús bőrelváltozásokkal szükséges szakorvoshoz fordulni, és még a melanomával diagnosztizált betegek 38 százaléka sincs tisztában azzal, hogy veszélyes betegségről van szó.
A melanomás esetek kialakulásának túlnyomó többségéért az UV-sugárzás felelős, így az egész napos szabad ég alatti szórakozás még inkább szükségessé teszi a napfény elleni védekezést. Ha dél és 3 óra között az árnyékba vonulás nem megoldható, akkor a kétóránként alkalmazott magas faktorszámú naptej, az arcot árnyékoló kalap vagy sapka, illetve a teljes testet takaró, jól szellőző ruházat viselése elengedhetetlen – hívják fel a figyelmet.
A díjmentes anyajegyszűrés minden nap 16-20 óra között érhető el a Civil szigeten.
HVG