Gazdaság: Elszálltak a repjegyárak: 40 százalékkal drágultak átlagosan a 2019-es szinthez képest

Gazdaság: Elszálltak a repjegyárak: 40 százalékkal drágultak átlagosan a 2019-es szinthez képest

A repterek forgalma alapján a légitársaságok 2019-es teljesítményük 75 százalékára már visszatornázták magukat a Népszavának nyilatkozó Bakó Balázs szerint, az áraik viszont már negyven százalékkal magasabban vannak, mint 2019-ben, a koronavírus előtt voltak. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője a lapnak azt mondta, hogy az áremelkedés hátterében az áll, hogy a kerozin ára folyamatosan emelkedik.

Bakó szerint azonban mindezek mellett az árakat az is hajtja felfelé, hogy még mindig sok munkavállaló hiányzik a repterekről. A földi kiszolgáló személyzet hiánya mellett továbbra is sok az üres álláshely a légi személyzetnél is. A koronavírus alatt ugyanis a légitársaságok és a repülőtér-üzemeltetők tömegesen küldték el az alkalmazottaikat, a Covid-19 óta pedig hiába telt el már két év, ezeket az álláshelyeket azóta sem sikerült teljesen feltölteni.

A szakember szerint ennek az az oka, hogy a kirúgottak közül sokan más szakmákban helyezkedtek el, az ágazatban pedig hosszú a kiképzési idő a légi és a földi személyzet betanításánál is. A földi kiszolgálószemélyzet Bakó szerint elsősorban nem a budapesti reptérről, hanem Európa nagy reptereiről hiányzik. Az ő számuk azért fontos, mert a járatszámokat ehhez igazítva határozhatják meg, nélkülük nem indíthatók el járatok.

A repjegyárakon belül az átlagnál erősebben drágultak a tengerentúli járatok árai, a hosszabb légi utakkal kapcsolatos gondokat jelzi az is, hogy Budapestről jelenleg nem érhető el közvetlenül az észak-amerikai kontinens. A koronavírus előtt ugyan a LOT indított Budapestről járatokat az Egyesült Államokba, de jó ideje már csak müncheni, frankfurti, amszterdami, vagy londoni átszállással oldható meg, ha valakinek Amerikában van dolga, vagy oda menne nyaralni.

HVG