Az Aston tovább fejleszt, Zandvoortba is hozza az újításokat

Az Aston tovább fejleszt, Zandvoortba is hozza az újításokat

Lemaradt az idei fejlesztési versenyben az Aston Martin: mivel nem kellett olyan fundamentális problémákat megoldania az istállónak a 2023-as autójával, mint például a Ferrarinak, a Mercedesnek vagy a McLarennek, így nem is tudott akkora lépésekben fejlődni az idény során, mint az említett riválisok.

A silverstone-i alakulat az év első szakaszában a szezon sztárja volt Fernando Alonsóval az élen, de Monaco óta igazából az egyetlen fénylő pont a Kanadai Nagydíj volt a társaság számára, és bár a pontversenyben még mindig harmadikak, de az erősorrend terén könnyen lehet, hogy már csak ötödikek.

GP2312_131540_67A4071_resize

Mike Krack csapatfőnök szerint a fejlesztések folyamatosan érkezni fognak majd, de egyszerűen nem szabad elfelejteni, hogy ez a csapat egy éve még középcsapat volt, sőt 2022 első felében leginkább az alsóházban autózott, onnan jutott el az idei dobogókig.

„Minden futamon jönnek újításaink, és majd ha meglátjátok a zandvoorti listát, ott is lesz mit nézni, lesz mit olvasni. Nem váltunk át 2024-re, teljes gőzzel fejlesztünk, de sajnos nincs varázsfegyverünk, bárcsak lenne. Viszont van egy fejlesztési tervünk, amely szerint haladunk, és amely szerint folyamatosan fejlesztjük is az autót, közben pedig a történtek alapján döntünk a különböző irányok közül” – idézi Krack szavait az Autosport.

GP2312_084622_U1A0356_resize

„Most levonhatjuk a tanulságokat az első 12 futamból, és jelenleg tízszer annyi pontunk van, mint tavaly ilyenkor. Harmadikak vagyunk a bajnokságban, és nyilvánvalóan az elvárások is nagyobbak lesznek az eredményekkel. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, és miközben hajszoljuk a fejlesztéseket, észben kell tartanunk, hogy mekkora lépést tettünk előre. Fontos egy kicsit hátradőlni, és onnan megnézni, hogy mit is értünk el” – helyezte kontextusba a helyzetet a csapatfőnök.

Az Aston egyébként a nyári szünetben öt ponttal előzi meg a Ferrarit, a McLarent viszont 93-mal, míg Alonso az egyéni tabellán egyetlen egységgel jár Lewis Hamilton előtt, de az ötödik Charles Leclerc kereken ötvennel van tőle lemaradva.

formula.hu