Tech: Szigorú szabályozást lebegtetett be Kína: napi maximum 120 percig át nyomogathatnák a telefonjukat a 18 éven aluliak

Tech: Szigorú szabályozást lebegtetett be Kína: napi maximum 120 percig át nyomogathatnák a telefonjukat a 18 éven aluliak

A gyerekek okostelefon-függőségével magyarázza a kínai kiberhatóság legújabb javaslatát, melyben drasztikusan csökkentenék a fiatalok napi mobilhasználatát. Nyugati elemzők szerint a háttérben más szándék is felsejlik.

Nézett már rá mostanában a telefonján a képernyőidejére? Elképzelhető, hogy a kínai fiataloknak hamarosan meg kell barátkozniuk a korlátozott napi okostelefon-használattal: az országban ugyanis fontolóra vették, hogy napi két órában maximalizálják a 18 év alattiak telefonhasználatát.

A kínai kiberhatóság javaslata azonban csak a 16-17 évesek esetében ilyen megengedő, ugyanis a fiatalabb, 8 és 15 év közötti korosztálynál már csak napi egy óra lenne engedélyezett. Ha egy 8 év alatti gyereknek támadna kedve mobilozni, csak napi 40 percig használhatná a telefont.

Ráadásul ezt az időkeretet nem is lehetne bármikor felhasználni, este 10 és hajnali 6 óra között általános tilalom lenne érvényben a fiatalok számára a mobilhasználatra, és a telefonoknak rendelkezniük kell egy könnyen hozzáfértető móddal, amelyben a szülők korlátozhatják, mit láthat a gyerekük.

Megszabnák azt is, hogy a gyerekek csak az életkoruknak megfelelő tartalmakkal találkozzanak, így például a három év alattiak csak dalokat és más hanganyagokat fogyaszthatnának.

A javaslat a CNBC szerint valójában Kína azon törekvése lehet, hogy az ország digitális életének minél nagyobb része felett gyakorolhasson ellenőrzést. Jó kérdés az is, hogy a gyakorlatban hogyan lehet majd ezt kivitelezni, ugyanis a korlátozással egy speciális, fiataloknak szánt mód létrehozását követelhetik meg a gyártóktól, ami az Apple-t is arra kötelezhetné, hogy készítsen egy ilyet az iOS-be: csak a kínai piacra.

Egyelőre azonban még nem egy elfogadott jogszabályról van szó, így ez csak egy elképzelés, bár nem lenne példa nélküli Kínában: 2021-ben a napi 3 óránál több videójátékot tiltották be a 18 éven aluliak számára.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG