A PL-be szerződhet az argentin csatártehetség – sajtóhír

A PL-be szerződhet az argentin csatártehetség – sajtóhír

Megbízható sajtóinformációk szerint a Tottenham élénken érdeklődik egy tehetséges argentin támadó megszerzése iránt…

(Photo by Luciano Bisbal/Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint a Tottenham élénken érdeklődik az argentin Rosário Central korosztályos válogatott támadója, Alejo Véliz megszerzése iránt.

A 19 éves támadó egyéb utánpótláscsapatok mellett a Canallában nevelkedett és a patinás rosáriói csapatban mutatkozott be a profik között. Véliz fiatal kora ellenére a 2021-es debütálása óta 62 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett a felnőtteknél, amíg az első bajnoki idényében hat találatra volt képes, addig az elmúlt hétvégén befejeződött 2023-as kiírásban 23 találkozón 11 gól fűződött a nevéhez. A Liga Profesional legutóbbi felvonásában tudta igazán letenni a névjegyét a legjobbak közt.

Véliz emellett állandó szereplője és alapembere volt a Javier Mascherano által irányított argentin U20-as válogatottnak.

A befejezőcsatárt még ha a Rosário Central el is adná az angoloknak, legalább a naptári év végéig továbbra is maguknál akarják tartani őt kölcsönben.

A rosáriói csapat a közelmúltban több tehetséges fiatal játékossal látta el az európai kontinenst, hiszen Facundo Buonanotte a Brightonhoz, Mateo Tanlongo a Sporting CP-hez, Gino Infantino pedig a Fiorentinához igazolt tőlük.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub