Buffon hamarosan bejelenti a befejezést – sajtóhír

Buffon hamarosan bejelenti a befejezést – sajtóhír

Megbízható olasz lapértesülések szerint az olasz kapuslegenda meghozta a döntését a jövőjéről…

(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)

Gianluca Di Marzio újból megerősítette, hogy Gianluigi Buffon hamarosan felbontja a szerződését az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Parmával és bejelenti a visszavonulását.

A 2006-os világbajnok ikon a közelmúltban kapott egy jövedelmező megkeresést Szaúd-Arábiából, melyet azonban nem fogadott el, de a hírek szerint még egy évig élő szerződése ellenére már Olaszországban sem kívánja folytatni aktív karrierjét.

A 45 éves hálóőr két évvel ezelőtt tért vissza a Parma csapatához, amely színeiben 1995-ben mutatkozott be a felnőttek között, majd hat év után hagyott el annak idején a Juventus kegyeiért. Gigi a “sonkások” csapatával 1999-ben Olasz Kupát, Olasz Szuperkupát és UEFA-kupát nyert, később a torinóiakkal halmozta a sikereket, két évtized alatt például tíz bajnoki címet és öt kupasikert ért el.

A veterán kapus az előző szezonban sérülésekkel bajlódott és egészségesen sem mindig őt állították kapuba, végül 17 másodosztályú mérkőzésen védett. Csapata azonban nem tudta kiharcolni a feljutást a Serie A-ba, hanem újabb szezonra maradt a Serie B-ben.

Buffon 2006-ban világbajnok lett az olasz válogatottal, de a hőn áhított BL-címet sosem tudta megszerezni, a Juventusszal három vesztes BL-döntőben szerepelt.

Az olasz sajtó szerint a 45 éves kapuslegenda a jövőben Gianluca Vialli csapatvezetői posztját veheti át az olasz válogatottnál.

 

fociclub