Zhvg: Olyan, mintha sziklához csapódna a víz – Friss videók az izlandi vulkánkitörésről

Zhvg: Olyan, mintha sziklához csapódna a víz – Friss videók az izlandi vulkánkitörésről

Július elején 12 ezer kisebb földrengés után kezdődött el egy vulkánkitörés Izlandon, a Litli-Hrútur-hegy közelében. Ez a viszonylag gyéren lakott Reykjanes-félszigeten fekszik, amely a fővárostól, Reykjavíktól kb. 40 kilométerre, délnyugatra található.

Ugyanezen a környéken volt vulkánkitörés tavaly és tavalyelőtt is. 2021-ben 800 év nyugalom után hasadt fel a föld és ömlött láva. A szakértők szerint valószínűleg egy hosszan, akár évtizedekig is eltartó, kisebb-nagyobb szünetekkel folyó vulkáni ciklus kezdete volt.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, néhány nappal az idei kitörés után beomlott a vulkán frissen képződött krátere, így más irányba kezdett el folyni a láva, de ez a hatóságok szerint nem jelent komolyabb veszélyt.

A helyszín közelében egy hosszú túraútvonal húzódik, amit a biztonság kedvéért időnként lezárnak, és óvatosságra intik a túrázókat.

A hvg.hu egyik olvasója most hétfőn járt az izlandi vulkánkitörés helyszínén, ott készítette az alábbi felvételeket, miket így kommentált:

Olyan hangja van, mint a víznek, amikor sziklához csapódik, csak csapódás nélkül.

[embedded content]
[embedded content]

A hegy egyik oldalán jelenleg az összes túraútvonal le van zárva, mert nem tudják biztosítani – ennek ellenére olvasónk szerint sokan vannak ott fent. A másik oldalon most is mennek vezetett túrák. Ott van a helyszínen egészségügyi személyzet, és olvasónk vasárnap egy tűzoltóautót is látott ott elmenni.

Ahogy korábban a Tűzhányó Blog arra már korábban felhívta a figyelmet, az épülő fröccskúp oldalán felmászni felelőtlen és önveszélyes cselekedet. Ugyanis sohasem lehet tudni, mikor következik be egy ilyen omlás és találkozás az 1200 Celsius-fokos lávával.

HVG