Kövér László hétfőn Kecskeméten, a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitóünnepségén úgy fogalmazott: „Mindegy, hogy hol születtünk, mindegy, hogy kik vagyunk, kik a szüleink, milyen nyelven beszélünk, milyen sorsot élünk, mindannyian ugyanúgy értjük, mi a szép és mi a jó a fociban.”
Azt mondta: „mindannyian tudjuk, mi mindent kaptunk” a futballtól.
„Ugyanúgy értjük, miért jó játszani, és miért jó szurkolni. Megtanultuk, hogy nemcsak győzni, de játszani is csak csapatban lehet. Megtanultuk, hogy figyelnünk kell egymásra a csapaton belül, és meg kell adni a tiszteletet mindenkinek, akivel együtt játszunk, csapattársaknak, ellenfeleknek, de a játékvezetőknek és a szurkolóknak is” – fogalmazott a házelnök, aki a parlamenti válogatott tagjaként a kecskeméti közélet válogatottja ellen lépett pályára a megnyitót követően.
Kövér László szerint az ország és Kecskemét „talán nem túlzás állítani, focilázban ég”. Az országnak nemcsak új remek stadionjai vannak, de hosszú idő után ismét felcsillant a remény, hogy a valaha a világ élmezőnyébe tartozó magyar labdarúgás ismét méltó lehet régi nagy híréhez.
Felidézte, hogy a nemzeti válogatott tavaly egyebek mellett Angliában 4-0-ra legyőzte a házigazdákat. A labdarúgás szülőföldjén ilyen magyar siker utoljára 1953-ban volt, amikor a magyar csapat 6-3-ra győzött a londoni Wembley stadionban a hazai pályán kontinentális európai csapattal szemben addig 90 éve veretlen Anglia ellen – fogalmazott.
Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: egyre több tehetséges fiatal kerül ki a labdarúgó akadémiák edzőpályáiról, és mind több magyar focista tűnik fel az európai labdarúgás „magasan jegyzett klubjainak mezében. Méltán bízhatunk abban is, hogy a magyar csapatok egyre messzebb jutnak el az európai kupaküzdelmekben” – tette hozzá.
Kövér László emlékeztetett: a házigazda Kecskemét csapata is egy bravúros menetelésen van túl, hiszen a harmadosztályból az első osztály második helyére jutottak el három év alatt. Kiemelte: a kecskeméti példa is azt bizonyítja, hogy a fociban tehetséggel, rengeteg munkával és kellő alázattal mindenki számára nyitott a pálya – tette hozzá.
Az Országgyűlés elnöke a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitó ünnepségén köszöntötte Laczkó Zsolt, Vincze Ottó, Pisont István egykori válogatott játékosokat, Gellei Imre egykori szövetségi kapitányt, Dunai Antal olimpiai bajnokot, Szabó Istvánt, a Kecskeméti TE edzőjét, valamint a kezdőrúgást elvégző Nyilasi Tibor hetvenszeres válogatott labdarúgót.
A nemzetközi tornán 8 ország mintegy 130 állami gondoskodásban élő fiatal labdarúgója futballozik hétfőtől csütörtökig Kecskeméten.
Magyarországot ezúttal Debrecen, Tolcsva, Komádi, Somogyvár, Kiskőrös és Mátészalka csapata képviseli. Külföldről hét országból: Szerbiából, Romániából, Bulgáriából, Szlovákiából, Bosznia-Hercegovinából, Németországból és Lengyelországból érkeznek hátrányos helyzetű fiatalok.
Az ifjú labdarúgók a Kecskeméti Atlétikai Centrumban kialakított pályákon mérkőznek meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályainak megfelelően.
A kupát szervező Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány 2000-ben azzal a céllal jött létre, hogy az országban működő gyermekotthonokban élőknek hasznos és tartós szabadidős tevékenységeket biztosítson. A sportesemények szervezése – amelynek kiemelkedő programja a Gyermekotthonok Európa Kupa Döntője – az évek alatt nemzetközivé bővült.
Az Országgyűlés válogatott együttesének csapatkapitánya Kövér László, az Országgyűlés elnöke. A csapat tagjai: Zsilinszky László kabinetfőnök, Szabó Gergő, a Fidesz parlamenti frakciója titkára, Nádudvary Zoltán az Országgyűlési Múzeum munkatársa, Mihálffy Béla és Salacz László országgyűlési képviselők, Lipők Sándor Kemecse polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő, Bácskai János Ferencváros volt polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő, Fekete László, az Ezüstcipő Alapítvány vezetője, Varga Szimeon bolgár kisebbségi szószóló, Horváth Ákos és Pákay Barnabás jogi tanácsadók. Szövetségi kapitány Magyar Zoltán, az edző Varga István.
(MTI)
Post Views: 9