Itthon: Pénteken fogják átadni a gyalogosok számára a Lánchidat

Itthon: Pénteken fogják átadni a gyalogosok számára a Lánchidat

A járdák és velük együtt a hídfőkben lévő aluljárók megnyitása azt jelenti, hogy véget ér a híd szerkezeti és műemléki rekonstrukciója, ezért a BKK szerint „történelmi pillanatnak számít Budapest és hazánk életében”.

Eredményesen zárult a Lánchíd műszaki átadás-átvételi eljárása, ezzel véget ér a dunai átkelő felújítása – közölte hétfőn a BKK.

A kivitelező A-Híd Zrt. munkatársai a napokban befejezik az utolsó simításokat, kisebb javításokat, a felvonulási területen álló konténerváros bontását, majd a terület helyreállítását követően elbontják az azt határoló palánkkerítést.

A végleges forgalomba helyezési eljárás is eredményes volt, ez azt jelenti, hogy a híd felújítása nagyjából másfél hónappal az eredetileg tervezett időpont előtt befejeződik.

A gyalogosok már péntek déltől átkelhetnek a felújított Lánchíd két oldalán végigfutó járdákon, és birtokba vehetik a hídfőkben lévő átépített, a korábbinál biztonságosabb gyalogos-, illetve gyalogos-kerékpáros aluljárókat is.

* * *
Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

HVG