A németek sportos autóinak jelölése ötven év után változhat meg igazán jelentősen.
A Volkswagen általános márkajelzésének közel öt évvel ezelőtti reformja már egyértelműen jelezte, hogy a németek az elektromos világ felé mozdultak, és most úgy tűnik levédetnék a sportos vonalat képviselő GTI modellcsalád jelölésének jövőbeni grafikáját is.
A wolfsburgiak 1975 óta használják a jól ismert három betűt, amelynek megújult változatát a szabadalmi hivatalnál jelentették be. Itt bukkant rá a dokumentumok közt CarBuzz oldal is és mint látható, az új grafikai dizájnban az utolsó betű egy villámra változik.
Azt már a korábbi hírek alapján tudjuk, hogy a belsőégésű motoros Golf korszaka a végéhez közeledik. A kompakt modell kilencedik generációja, amely várhatóan 2028-ban mutatkozik majd be, már csak elektromos hajtású lesz.
Az Opel egyébiránt hasonlót hajtott végre a GSe modellnévvel. Míg korábban az „e” a végén a befecskendezést (Einspritzung) jelentette, ma már a villamosított, majd később a tisztán elektromos hajtásra utal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
HVG