Vámos Márton és Varga Dénes csatlakozott Madaras Norberthez

Vámos Márton és Varga Dénes csatlakozott Madaras Norberthez

Újra szerencsét hozott a 3-as szám a magyar férfi vízilabda-válogatottnak, amely a szombati döntőben ötméteresekkel legyőzve a görögöket megnyerte a fukuokai vizes világbajnokságot.

Vámos, Madaras és Varga Dénes
Vámos Márton, Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és Varga Dénes (b-j) – Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az együttes története negyedik sikerét aratta, mindegyik év 3-asra végződött, 1973-ban Belgrádban, 2003-ban és 2013-ban pedig Barcelonában lett aranyérmes.

A fináléban ötméteres párbaj után 14-13-ra diadalmaskodó magyarok ezzel megőrizték hibátlan világbajnoki mérlegüket a görögökkel szemben, akiket tizedik alkalommal győzött le a viadal történetében.

A magyar válogatottból Vámos Márton és Varga Dénes is ott volt már a 2013-as győztes csapatban, így mindketten csatlakoztak a Magyar Vízilabda Szövetség jelenlegi elnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert mellé, aki eddig egyedül volt a férfiak között mint kétszeres világbajnok magyar pólós.    

Varga Zsolt szövetségi kapitányi „indítása” méltó több legendás elődhöz, az első két évben egyaránt döntőig (1-2. helyig) vitte a csapatot Eb-n, illetve vb-n. A tavalyi kontinensviadalon az ezüst-, most pedig Fukuokában az aranyérmet szerezte meg az általa vezetett alakulat. Korábban ez Gyarmati Dezsőnek (1973: vb-arany, 1974: Eb-arany), Kemény Dénesnek (1997: Eb-arany, 1998: vb-ezüst) és Benedek Tibornak (2013: vb-arany, 2014: Eb-ezüst) sikerült.

Varga Zsolt még a Ferencváros vezetőedzőjeként legnagyobb sikerét kísértetiesen hasonló körülmények között aratta, a Bajnokok Ligája 2019-es hannoveri döntőjében a görög Olympiakosz volt az ellenfél, amelyet 10-10 után ötméteresekkel 4-3-ra nyerték meg a zöld-fehérek, ugyanez lett a végeredmény szombaton Fukuokában.

A világbajnok magyar férfi válogatott kerete

Kapusok: Lévai Márton, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Manhercz Krisztián, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Nagy Ádám, Zalánki Gergő, Fekete Gergő, Német Toni, Varga Dénes, Jansik Szilárd, Vigvári Vendel, Molnár Erik, Vigvári Vince

Zalánki Gergő
Zalánki Gergő

A vb legjobb játékosa Zalánki Gergő lett, aki végig kiegyenlített és jó teljesítményt nyújtott, az amerikaiak elleni negyeddöntőben hatszor volt eredményes, de a spanyolok ellen a négy között és a fináléban is remekelt.

Huszonhat találattal a szerb Strahinja Rahovics lett a torna gólkirálya.

A világbajnokság legjobb kapusa: Emmanouil Zerdevis

All-star team: Hannes Daube, Manherz Krisztián, Alexandros Papanastasiou, Felipe Perrone, Strahinja Rasovics, Zalánki Gergő

Hétfőn a Duna Arénában köszönthetik a szurkolók a férfi vízilabda-válogatottat

Varga Zsolt szövetségi kapitány együttesének első útja az érkezést követően egyből a Duna Arénába vezet majd, ahová 18.40 órától várják a szurkolókat.

A magyar válogatott szombaton ötméteresekkel győzte le a görögöket a vb-döntőben, ezzel 1973, 2003 és 2013 után története negyedik aranyérmét nyerte.

(MTI)

Világbajnok a magyar férfi vízilabda-válogatott!

Post Views: 18

JochaPress