A Haas örömei: Hülkenberg és a kiállások

A Haas örömei: Hülkenberg és a kiállások

Nincs egyszerű szezonja a Haasnak, hiszen az amerikai zászló alatt versenyző istálló az idény felénél futamonként átlagosan egyetlen szerzett ponttal áll, s csak Nico Hülkenberg két kiugró eredményének, ausztrál 7. helyének és a spielbergi sprinten behúzott 6. pozíciónak köszönhetően állnak pontegyenlőséggel a jelenlegi bajnoki hetedik Williams istállóval. Günther Steiner csapatfőnök épp ezért nem meglepő módon a többször egy körön is nagyot villantó német jelenlétét tartja az év legnagyobb pozitívumának:

„Mindenekelőtt pozitív, hogy Nico velünk van, ami nagy segítség abban, hogy mindent kihozzunk az autóból. Nagyon keményen dolgozik, hogy a csapat motivált maradjon és menjen előre, ráadásul fantasztikusan bele is illik az istállóba” – mondta az olasz csapatvezető, aki még egy dologra rámutatott, aminek örülni tud, sőt hozzátette, hogy nem is ez az egyetlen:

hulk-hun

„Számos pozitívum van még, így például a bokszkiállásaink, amiben nagyon erősek vagyunk, és nagyon remélem, hogy ez így is marad. De nem tudjuk igazán megmutatni, mire vagyunk képesek, mert ha a versenytempó nem is hiányzik, de a gumik úgy kopnak a versenyen, hogy emiatt nem tudunk pontokat szerezni” – fejtette ki Steiner, aki leszögezte, hogy egyelőre nem állnak le a VF-23 fejlesztésével:

„Az idei fejlesztéseket a következő évi autóba is beépítjük, ezért döntöttünk úgy, hogy folytatjuk a munkát az idei autón, hogy igazán megértsük a problémáinkat, és hogy hol kell erőfeszítéseket tennünk annak érdekében, hogy jövőre már jobb autónk legyen. Egyelőre mindkettőn dolgozunk párhuzamosan, és nem tudjuk, mikor váltunk át kizárólag a 2024-esre.”

formula.hu