„Unalmassá teszi a hétvégét az új F1-es gumiszabály”

„Unalmassá teszi a hétvégét az új F1-es gumiszabály”

Imola törlése miatt a hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon debütált az új időmérős kísérleti gumiszabály, amelynek lényege az volt, hogy a Q1-ben kötelezőek a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban pedig a lágy abroncsokat kellett használniuk a pilótáknak. Ezzel egyidejűleg pedig 13-ról 11 szettre csökkentették a slick gumik számát a hétvégére.

Míg a kísérleti rendszer előbbi része, azaz az időmérős gumikeverékek kötelező előírása néhány pilótának bejött – például a lentebb citált Carlos Sainznak is annak ellenére, hogy ő például rajtavesztett azon, hogy a Q2-ben a közepes abroncsot kellett feltenniük –, utóbbi része kapcsán többen is elégedetlenségüket fejezték ki. Lewis Hamilton és Max Verstappen is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kevesebb abroncs miatt kevesebb időt is töltöttek a pályán az autók, hiszen spórolniuk kellett a gumikkal.

f1-sainz-gumi-hun

Most ugyanezt vetette fel Sainz is a hungaroringi hétvége után: „Az időmérő szempontjából érdekesnek találtam a gumiszabályt. Ami a hétvége többi részét illeti, rendkívül unalmas volt” – összegzett a Ferrari pilótája. „Már szerdán megérkezünk ide, hogy mindent felkészítsünk, erre pénteken több időt töltünk a garázsban, mint a pályán, mert nincs gumink.”

„Szóval minek rendeznek egyáltalán két egyórás edzést, ha nincs elég gumi ahhoz, hogy körözzünk? Sőt, minek egyáltalán a péntek akkor, ha nem tudunk emiatt tanulni az autóról, a pályáról és nem tudunk show-t szolgáltatni a rajongóknak? Szóval egyértelműen felül kell vizsgálni valamit: vagy a formátumot, vagy a gumikiosztást. A kettő együtt nem működik.”

Sainz azt is felvetette Hamiltonhoz hasonlóan, hogy a slick gumikkal ellentétben inkább az intermediate és az esős abroncsokkal kellene spórolni, hiszen azok sok esetben érintetlenül is maradnak a nagydíjhétvégéken. Mario Isola, a Pirelli F1-es motorsportfőnöke ugyanakkor tisztázta, hogy a használatlan szetteket ezekből tovább viszik az európai helyszíneken, azaz nem semmisítik meg őket egyből.

formula.hu