Budapestre költözik a vizes sportok világszövetsége

Budapestre költözik a vizes sportok világszövetsége

Budapestre költözik a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a World Aquatics. Erről szavazott kedden a szervezet kongresszusa, amelyet a Fukuokában zajló világbajnokság helyszínén rendeztek.

Nemzetközi Úszószövetség
Huszain al-Muszallam, a Nemzetközi Úszószövetség (WA) elnöke (b) kitüntetést ad át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek (j) a vizes sportok érdekében végzett munkájáért a Nemzetközi Úszószövetség kongresszusán Fukuokában. Fotó: MTI/Derencsényi István

Az eseményen – amelyen beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – levetítettek egy imázsfilmet is, amelyen az új budapesti központ látványterveit csodálhatták meg a résztvevők.

A World Aquatics vezető testülete, a Bürö javaslatára elfogadott „költözésre” három nem szavazattal ellenétben mindenki igennel voksolt.

A kongresszus elején további nyolc évre megválasztott Husszein al-Musszalam elnök elmondta, nem köszönnek el teljesen a svájci Lausanne-tól, amely 1986 óta otthona a szövetségnek, például az alapítványnak továbbra is ott lesz a székhelye.

„Hálás vagyok a magyar kormánynak és a vizes sportok vezetőinek, hogy lehetőséget adnak és megértenek minket. Tudom, hogy segíteni fognak a világ bármely sportolójának, akik elmennek az új központba, ahol nem az elnöki irodát, hanem vizet, tökéletes edzőhelyszíneket fognak találni”

– fogalmazott a sportvezető.

Szijjártó Péter egy elismerést is átvehetett a szövetség elnökétől, akivel aláírták az új központról szóló szerződést. Beszédében hangsúlyozta, Magyarország büszke arra, hogy 2017 után tavaly beugróként is egy rendkívüli világbajnokságot tudott rendezni. Hozzátette, Magyarország egyike a nemzetközi úszószövetség nyolc alapítójának, és a hetedik legeredményesebb a világbajnokságok történetében. Kiemelte a vízilabda-válogatott kilenc olimpiai aranyérmét, köztük az 1956-os melbourne-i győzelmet, amelyet minden idők egyik legérzelmesebb sikerének nevezett.

 „Készen állunk a tárgyalásokra a szükséges létesítményekről. Új dimenziót kínálunk, nemzetközi környezetben várjuk önöket. A 2027-es magyarországi vb jó apropó lesz, hogy mindannyian ellátogassanak hozzánk megnézni az új központot”

– mondta Szijjártó Péter.

A kongresszus előtt Husszein al-Musszalam elnök beszélt az orosz sportolók lehetséges visszatéréséről is, ezzel kapcsolatban elmondta, továbbra is zajlanak az egyeztetések és még ebben az évben döntés születik a kérdésben.

Wladár Sándor: ezzel a döntéssel mindenki jól jár

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint mindenki jól jár azzal, hogy a vizes sportokat tömörítő világszövetség, a World Aquatics Budapestre helyezi át a székhelyét.

„Ezzel mindenki jól jár, mi magyarok azért, mert egy olyan tudásközpont, egy olyan irodaépület, uszodakomplexum és kollégium épül majd meg, amely nemcsak a külföldi, hanem a magyar sportolók fejlődését is szolgálja”

– nyilatkozta Fukuokában, a vizes világbajnokság helyszínén Wladár Sándor az M4 Sportnak.

A szervezet a keddi kongresszusán 172 igen és 3 nem szavazattal fogadta el a vezető testület, a Bürö által előterjesztett „költözést”, az eseményen részt vett és beszédet mondott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szavazásnál jelen volt Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, valamint Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

A most aláírt szándéknyilatkozat szerint a projekt 2026 végére fejeződik be, de az iroda költözése már januárban elkezdődik. Wladár Sándor elárulta, fontos része a megállapodásnak, hogy az edzőközpontban készülő ösztöndíjasok legalább 20 százaléka, illetve a világszövetség adminisztrációjában állást kapók legalább 50 százaléka mindenképp magyar lesz.

„A kettős életpálya-modell új dimenzióba kerülhet azzal, hogy minden korábbinál több versenyzőnknek tudunk a WA égisze alatt segítséget nyújtani az egyetemi tanulmányaihoz és a felkészüléséhez” – tette hozzá Wladár Sándor. – „Madaras Norbert elnök úrral felajánlottuk segítségünket, tapasztalatunkat a leendő uszoda üzemeltetésének és használatának optimalizálásához. Úgy gondolom, a WA Budapestre költözése megtiszteltetés az országnak és a mi szövetségeinknek, az edzőközpont pedig újabb kiváló lehetőség a hazai sportolóknak is.”

(MTI)

Post Views: 5

JochaPress