Az Ekl-selejtezőre és a magyar bajnoki rajtra készülő Kecskemét egy jelentős erősítést hajtott végre a nyári átigazolási időszakban…
A Kecskeméti TE a 2023-2024-es idényre kölcsönvette a Ferencváros korosztályos válogatott hátvédje, Ilyinbor Patrick játékjogát.
A 21 éves hátvéd egyéb csapatok mellett a zöld-fehérek utánpótlásában pallérozódott, majd az elmúlt két idényt a Vasasnál töltötte kölcsönben. Iyinbor az NB II-ben 30, az NB I-ben 27 bajnokit játszott, a másodosztályban bajnok lett. A magyar U21-es válogatottban mostanáig 11 pályára lépést vállalt.
“Menedzseremen keresztül értesültem először róla, hogy lenne rá lehetőség, hogy Kecskeméten folytathassam a pályafutásomat, majd már az utánpótlás-válogatottnál voltam, amikor Szabó István is megkeresett telefonon, aki elmondta, számítana rám. Nagyon szimpatikus az egész klub, így természetesen nem is tudtam nemet mondani. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már az NB III. óta testközelből figyelhettem és megismerhettem a klubot előbb az FTC, majd a Vasas játékosaként, ilyen jellegű tapasztalatom tehát bőven van. Szimpatikus és befogadó a közeg és a játékostársak, amit elért ez a klub az előző szezonban, az pedig egyértelműen kiemelkedő. Megvannak a céljaim, a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen. Nagyon kiemelkedő eredményt ért el az előző szezonban a csapat, így én csak annyit ígérhetek, hogy minél jobb játékkal szeretnék segíteni abban, hogy továbbra is sikeres maradjon a klub” – mondta az új szerzemény a klubhonlapnak.
Az előző bajnoki idényben második helyezett KTE az Ekl-selejtező 2. fordulójában a lett Riga csapatával találkozik.
fociclub