Vas és Palumby a hegyikerékpáros magyar bajnok

Vas és Palumby a hegyikerékpáros magyar bajnok

Vas Kata Blanka és Palumby Zsombor nyerte vasárnap a hegyikerékpárosok országos bajnokságát Nagykanizsán.

Palumby Zsombor
Palumby Zsombor. Fotó:Vanik Zoltán

A Csónakázó-tó szomszédságában szombaton a rövidebb, 6,16 kilométeres távon (XCC) Vas és Palumby diadalmaskodott, és mindketten esélyesei voltak az olimpiai számnak (XCO) is a 3600 méter hosszú, körönként 140 méter szintemelkedést tartalmazó erdei pályán, melyet az épített pumparész, ugrató és sziklakert mellett a sár nehezített.

A derült, meleg időben rendezett viadalon a férfiaknál a címvédő Palumby már az első körben otthagyta riválisait, így magabiztos előnnyel győzött a nyolckörös távon. .

„Országos bajnoksághoz igazán méltó versenyt futhattunk. Az volt a célom, hogy az elejétől kezdve erős tempót menjek és stabil előnyt szedjek össze a többiekkel szemben, ez sikerült is, így elég nyugodt versenyt futottam, de mindent kihajtottam magamból”

– értékelt az MTI kérdésére Palumby Zsombor, aki szerint az eső és a sár izgalmasabbá tette az amúgy is jó nagykanizsai pályát.

A nőknél a nagy esélyes a 2020-ban és 2021-ben bajnok, az ob-t tavaly kihagyó Vas Kata Blanka volt, aki olimpiai negyedik, az U20-as korosztályban pedig három éve vb-ezüstérmes volt. Az SD Worx glasgow-i vb-re készülő kiválósága már a rajtot követően a mély sárban elszakadt a tavalyi győztes Buzsáki Virággal a mezőny többi részétől, majd legnagyobb riválisát is otthagyta, így ő ünnepelhetett a hétkörös táv végén.

Öccse, Barnabás az U19-es korosztályban diadalmaskodott és a célvonalon nővéréhez hasonlóan egykerekezve gurult át. Vas Kata Blanka mosolyogva azt mondta: egymástól függetlenül ünnepeltek így, nem beszélték meg. Meglátása szerint nehéz és technikás volt a pálya, pláne úgy, hogy ezzel a kerékpárral mindössze egy-két edzése volt a sikeres országúti időszak után.

„Megküzdöttem a bringával, a lábaim és a hátam is fájt egy kicsit, mert nem vagyok hozzászokva a montihoz. Teljesen máshogy ülök, máshogy tekerem ezt a bringát, de nagyon élveztem”

– mondta Vas Kata Blanka, aki júniusban országúton időfutamban és mezőnyversenyben, januárban pedig cyclocrossban (terepkerékpár) nyerte meg az ob-t. Kiemelte: jó érzés, hogy mindhárom szakágban magyar bajnok lehet, mivel mindig nagyon jó érzés a bajnoki trikót hordani.

Vas Kata Blanka
Vas Kata Blanka. Fotó:Vanik Zoltán

Buzsáki Virágnak a tavalyi bajnoki cím után ezúttal ezüstérem került a nyakába az eredményhirdetésen.

„Nagyon szerettem volna nyerni, úgy gondoltam, reális esélyem lehet, mivel rengeteget fejlődtem az elmúlt években, mióta Blankával nem versenyeztünk. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen formában van. Nincs bennem rossz érzés, egy másodperccel nem tudtam volna gyorsabban menni, Blanka most még erősebb volt. Abszolút elégedett vagyok magammal”

– fogalmazott a második helyezett, aki száraz körülmények között jobban szereti a pályát. Előre tekintve elmondta, a vb után négy világkupaversenyen lesz a hangsúly a szezonjában.

Hegyikerékpár ob

Férfiak (8 kör/25,6 km):
1. Palumby Zsombor (SVS Pro Team) 1:28:35 óra
2. Borsos Benedek (SVS Pro Team) 5:42 perc hátrány
3. Horváth Áron Mihály (VESC Cycling Team) 6:15 p h.

Nők (7 kör/22,4 km):
1. Vas Kata Blanka (SD Worx) 1:28:59 óra
2. Buzsáki Virág (jb BRUNEX Superior Factory Racing) 1:58 perc hátrány
3. Oravecz Lora (PCCC) 1 kör hátrány

(MTI)

Post Views: 2

JochaPress