Stollárék diadala párosban

Stollárék diadala párosban

Stollár Fanny – Katarzyna Piterrel az oldalán – megnyerte a párosok vasárnapi fináléját a Római Teniszakadémián zajló, 250 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

Stollárék
A magyar Stollár Fanny (b) és a lengyel Katarzyna Piter, miután megnyerték az amerikai Jessie Aney és a cseh Anna Siskova ellen a párosok versenyének döntőjét a Hungarian GP salakpályás női tenisztornán a Római Teniszakadémián. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A találkozó érdekesen indult, mert a lengyel, magyar kettős úgy vezetett 3:2-re Jessie Aney és Anna Siskova ellen, hogy mindkét duó kétszer vesztette el az adogatójátékát. A rivális ezt követően sem tudott szervajátékot nyerni, míg Stolláréknak a nyitógémet követően újra sikerült, így játszmaelőnybe kerültek.

A folytatásban mindkét páros stabilizálta a szervajátékát, így 3:3-ig „csak” egy-egy brék volt. Ekkor az amerikai, cseh kettős másodjára is brékelőnyt szerzett, melyet ezúttal végig vitt a szettben.

A döntő rövidítésben megint elbizonytalanodtak az adogatók, de aztán Stollár és Piter 2-2 után már nem hibázott, így végül 10-4-gyel 89 perc után lezárta a meccset a magyar-lengyel páros.

„Sokat köszönhetek ezen a héten a partneremnek, mert annyira pozitív kisugárzása van és annyira húzzuk egymást a pályán, hogy ha neki nem megy, ha nekem nem megy, akkor is mindig fel tudunk állni, akármi az eredmény”

– mondta a szervezők közösségi oldalán megosztott videóban Stollár Fanny, majd hozzátette, „nagyon jó volt, hogy ennyien kijöttek szurkolni, mert nem mindennap játszik otthon az ember és nagyon jó érzés ilyen közönség előtt játszani”.

Stollárnak ez volt a negyedik WTA-tornagyőzelme párosban, ebből harmadik alkalommal emelhette magasba a trófeát Budapesten: 2018-ban a spanyol Georgina García Pérezzel, 2021-ben pedig a román Mihaela Buzarnescuval ünnepelhetett hazai közönség előtt.

Marija Tyimofejeva első diadala

Tyimofejeva
Az orosz Marija Tyimofejeva, miután megnyerte az ukrán Katerina Baindl ellen a Hungarian GP salakpályás női tenisztorna döntőjét Budapesten, a Római Teniszakadémián. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A világranglistán 246. orosz játékos a selejtezőből szerencsés vesztesként került a főtáblára, ezek után aratta pályafutása első WTA-tornagyőzelmét.

A vasárnapi finálé első játszmájában a 19 éves teniszező fej fej mellett haladt Katerina Baindllal, utána viszont kétszer is elvette ukrán riválisa szervajátékát, így lezárta az első játszmát. A folytatásban a világranglistán századik Baindl ugyancsak duplabrékkel egyenlített.

A harmadik szettben nem volt egy súlycsoportban a két játékos, Tyimofejeva lesöpörte a pályáról esélyesebb ellenfelét, aki gémet sem tudott nyerni. A finálé 2 óra 6 percig tartott.

Páros, döntő:
Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar)-Jessie Aney, Anna Siskova (amerikai, cseh) 6:2, 4:6, 10-4

Egyes, döntő:
Marija Tyimofejeva (orosz, LL.)-Katerina Baindl (ukrán) 6:3, 3:6, 6:0

(MTI)

Stollárék nagy csatában jutottak döntőbe párosban

Post Views: 1

JochaPress