Lassú kiállás, büntetés és még a rádió is rossz a Ferrarinál

Lassú kiállás, büntetés és még a rádió is rossz a Ferrarinál

Újra csak a kevés pontot érő helyeken végzett a két Ferrari: Charles Leclerc hetedik, Carlos Sainz nyolcadik lett a Hungaroringen. Pedig a monacói az ötödik pozícióban is haladt, de aztán több csapás sújtotta. Elsősorban egy lassú, kilenc másodperces bokszkiállás: így ahelyett, hogy sikeres elévágással a végül negyedik Lewis Hamilton elé került volna, időszakosan Sainz és Lance Stroll mögé csúszott vissza.

Itt azonban még nem volt vége a kálváriának: második kiállásánál egy nagy fékezéssel érkezett meg a bokszutcába, túllépte a sebességlimitet. A stewardok 39-es dokumentumából kiderül, hogy gyakorlatilag elhanyagolható mértékben, 80,7 km/h-val haladt kereken 80 helyett, de a büntetés automatikusan járt: öt másodpercet írtak hozzá versenyidejéhez. Ez pedig döntőnek bizonyult a végén: bár a pályán hatodikként érte el a kockás zászlót Leclerc, a büntetés hozzáadásával csak nyomában leintett Russell mögött értékelték.

Leclerc: Ilyenkor senki sem veszi észre a jó munkát

„Lassú volt a kiállás, kaptunk egy öt másodperces büntetést a bokszutcai gyorshajtásért. Frusztráló, mert úgy érzem, a mai tempó mellett hiába érzi azt a versenyző, hogy jó munkát végez, ezt senki sem veszi észre. Persze a rossz munkát mindenki észreveszi” – panaszkodott Leclerc a riportereknek arra, hogy hiába hozott ki sokat az autóból, a problémák árnyékot vetnek valódi teljesítményére.

„Úgy érzem, ma sokkal rosszabb eredményt értünk el, mint amilyennek érződött. Rossz úton járunk, az elmúlt három versenyhétvége ezt megerősítette. Sok munka vár ránk” – összegezte Leclerc, majd egy rivális istállót nevezett meg példaként: „Most rajtunk a sor, hogy egy olyan lépést tegyünk meg előre, mint a McLaren.”

Visszatérő rádiógond a Ferrarinál

Még egy tényező nehezítette meg Leclerc életét a Hungaroringen. A csapatrádiózás során már versenyek óta probléma a zaj, emiatt pedig fontos üzeneteket hallhatnak félre a bokszfalon. Ennek a következménye a monacói felemelt hangja, amit tévesen frusztrációként is értelmezni lehet.

„Az a probléma, hogy sok gond van a rádióval. Négyből egy szót nem ért meg a mérnököm, három-négy verseny óta nem stimmel a rádiónk. Ezt ki kell javítani, azért emelem fel a hangom, hogy biztosan megértsenek. Nem akartam, hogy félrehallják, hogy az elején akarok agresszívan menni és a végén nem agresszívan. Igyekeztem tisztázni a rádiógondok miatt” – magyarázta Leclerc.

formula.hu