Stollárék nagy csatában jutottak döntőbe párosban

Stollárék nagy csatában jutottak döntőbe párosban

Stollár Fanny – Katarzyna Piterrel az oldalán – bejutott a párosok vasárnapi fináléjába a Római Teniszakadémián zajló, 250 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

Stollárék
A lengyel Katarzyna Piter (j) és Stollár Fanny az argentin Nadia Podoroska és az orosz Kamilla Rahimova ellen a Hungarian GP salakpályás női tenisztornájának elődöntőjében játszott mérkőzésen Budapesten, a Római Teniszakadémián. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A lengyel, magyar kettős az első három játékot vesztett pont nélkül nyerte Nadia Podoroska és Kamilla Rahimova ellen, ezt követően viszont a magára találó argentin, orosz duó utolérte és tiebreakre késztette Stollárékat, akik felül tudtak kerekedni és 50 perc játék után előnybe kerültek.

A szett után rövid kényszerű szünet követezett, a délután folyamán az orosz Marija Tyimofejeva elleni elvesztett egyes elődöntőben 3 óra 14 percet a pályán töltő Podoroskát kellett ápolni. A játszma ugyancsak szorosan alakult és szintén rövidítésben dőlt el, ebben is Stollárék bizonyultak jobbnak. Így 1 óra 49 perc játék után ünnepelhették a döntőbe jutást, ahol a Jessie Aney, Anna Siskova amerikai, cseh párossal néznek szembe.

Páros, elődöntő:
Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar)-Nadia Podoroska, Kamilla Rahimova (argentin, orosz) 7:6(3), 7:6(5) 

(MTI)

Orosz-ukrán döntő lesz a Római Teniszakadémián

Post Views: 36

JochaPress